Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Egy 61 éves sportklubról

A Szerecsenyi SE 1946-ban alakult, tehát tavaly volt a 60. évfordulója. Idén pedig a sportegyesület legnagyobb sikerének 30. évfordulója. A labdarúgócsapat veretlenül nyert bajnokságot és úgy jutott a magyar labdarúgás III. vonalába. Nem tudni, hogy a falu vezetése miért nem emlékezik meg a sikerekről, hisz arra az egész falu lakossága büszke lehet. Míg az elnök, s játékosok is olyan személyekkel együtt játszottak, akik megalakították a sportegyesületet. A falu vezetésének lehetőséget kellene biztosítania a még életben lévő játékosoknak, hogy megszólaljanak a volt sikeres vezetőkkel együtt. Lehetőséget kellene biztosítani számukra, hogy megemlékezzenek mindazokról az örömökről, amelyeknek részesei lehettek, s természetesen a régi barátokról, akik már nem lehetnek közöttünk. A lehetőséget azért is meg kell adni, hogy fiataljaink megtudják, milyen nehéz körülmények közt lehetett létrehozni egy egyesületet és megtudhatják azt is, ho gy milyen nehéz volt a faluban az iskolát létrehozni, és a téglagyárat megépíteni. Úgy gondolom, hogy akik az iskolát engedték megszüntetni, a téglagyárat meg lerombolták, elgondolkodhatnak azon, hogy amit elődeink megteremtettek a falunak, ők azt nem becsülték meg, és ez nagy felelőtlenség volt.

Kéményseprő (Papa)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Totóeredmények

6. hét: 1, X, 1, X, 1, 1, 1, 2, X, 2, 1, 2, 1 + 1. Tovább olvasom