Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Egész nap lesznek állami rendezvények a fővárosban

Budapest - Négy rendezvényen vesz részt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a március 15-i megemlékezéseken. Az állami ünnepségek délelőtt a zászlófelvonással kezdődnek, majd este a Művészetek Palotájában rendezett díszelőadással érnek véget. Eközben a főváros számos pontján várják különféle programok a családokat. A Fidesz idén a Várban ünnepel.


Demszky Gábor főpolgármester hagyományosan a Március 15-e téren mond beszédet.

A zászlófelvonással és a Kossuth emlékmű megkoszorúzásával veszi kezdetét a március 15-i központi ünnepségsorozat vasárnap délelőtt fél 10-kor a Kossuth téren.

Az eseményen ott lesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A programok 11 órától a Múzeumkertben folytatódnak, ahol látványos ünnepi szabadtéri előadást láthatnak az érdeklődők 200 táncos közreműködésével. Délután 1 órakor a Parlament Kupolacsarnokában adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, az ünnepségen jelen lesz a kormányfő is.

A központi programok az este 8 órakor kezdődő ünnepi díszelőadással érnek véget a Művészetek Palotájában, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédet fog mondani. Az eseményt a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió élőben közvetíti. Gyurcsány Ferenc a központi ünnepségek mellett részt vesz délután 4 órától a Politikatörténeti Intézetben a Szabad Sajtó Alapítvány Szabad Sajtó Díj átadásán.

A hivatalos programok és megemlékezések mellett több állami rendezvényre is várják a családokat ünnepelni. A Lánchíd március 15-én a forradalom hídjává alakul át délelőtt 10 és délután 3 óra között. 12 úgynevezett interaktív állomást állítanak fel, ahol a szabadság 12 pontja elevenedik meg.

A Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren pedig a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség tagjai mutatják be az egykori katonák és lovasok hétköznapjait.

A Fidesz idén a Budai Várban, a Dísz téren ünnepel. Délelőtt 10 órától családi programok és kirakodóvásár várja a résztvevőket, az ünnepi megemlékezés pedig délután 2 órakor kezdődik.

Az eseményen beszédet fog mondani Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A párt az elmúlt két évben az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartotta március 15-i nagygyűlését. A Fővárosi Önkormányzat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, a hagyományoknak megfelelően a Március 15. téren, a Petőfi szobornál tartja megemlékezését.

Ahogy korábban, idén is beszédet mond Demszky Gábor főpolgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MÁRCIUS 15 - Demonstrációk és tüntetések a nemzeti ünnepen

Magyarország - A központi és pártrendezvények mellett idén sem lesz mentes a tüntetésektől és… Tovább olvasom