Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Édességek és hasnyálmirigyrák

Az édességek fokozzák a hasnyálmirigyrák kockázatát – állapította csaknem egy évtizedes kutatása alapján a svéd Karolinska Intézet, s ezzel első ízben talált összefüggést az édes élelmiszerek és a ritka, de nagyon súlyos betegség között.
Azoknál, akik naponta legalább két, édesített gyümölcslé-koncentrátumból nyert italt fogyasztottak, 90 százalékkal magasabb volt a hasnyálmirigy rosszindulatú daganatának kockázata, mint azoknál, akik nem ittak ilyesmit. Akik naponta legkevesebb öt alkalommal cukor hozzáadásával fogyasztottak ételeket vagy italokat (például kávét), azoknál 70 százalékkal nagyobb esélyük volt e betegség kialakulására, mint a cukortól tartózkodóknak.

Az 1997-ben kezdődött program során a kutatók 80 ezer férfi és nő táplálkozási szokásait tanulmányozták rendszeresen. Az American Journal of Clinical Nutrition című szaklap közlése szerint 2005 júniusáig a megfigyeltek közül 131 személynél alakult ki daganat a hasnyálmirigyen.

A tudósok abban gyanítják a jelenség okát, hogy a vizsgált szerv a fokozott glukózanyagcsere nyomán nagyobb mértékben termel inzulint, és talán ez segíti elő a betegség kialakulását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zavaros helyzet Vádemelési javaslat

Malina Hedvig ellen

Kabul/Iszlámábád» Zavaros helyzet alakult ki Afganisztán és Pakisztán határán hétfőn,… Tovább olvasom