Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Eddig 775 milliós visszaigénylés

Május 20-ra  módosult a személyi jövedelemadó (SZJV) bevallási határideje.
Adó: Az SZJA negyedét már jó korán bevallottákEddig 775 milliós visszaigénylés Bár az új törvény szerint két hónappal kitolódott, vagyis május 20-ra módosult a személyi jövedelemadó (SZJV) bevallási határideje, sokan nem várnak addig. Érthetően azok sietnek, akik visszatérítésre számítanak.

A múlt hét végéig már több, mint 31 ezer SZJA-bevallás érkezett az Apeh megyei igazgatóságára. Megyénkben 115-120 ezren vannak az ilyen bevallásra kötelezettek, eddig tehát durván az egynegyedük elszámolt tavalyi jövedelmével. Ez azért lehet érdekes, mert a módosított törvény szerint az SZJA-bevallás határideje idén nem a „megszokott" március 20. , hanem május 20. Gyakorlatilag két hónap haladékjuk van azoknak, akik adósak valamilyen befizetéssel. Érthetően sietősebb a bevallás azoknak, akik valamilyen kedvezmény okán visszatérítésre tarthatnak igényt.

Bár volt olyan szóbeszéd, hogy a visszafizetések határideje is „csúszik", meg kell jegyezni: a törvényi rendelkezés egyértelmű. A visszatéritést az adóhivatal a bevallás benyújtását követő 30 napon belül postázza vagy utalja – de legkorábban március 1-től (talán ez adott okot a félreértésre). A megyénkben eddig benyújtott 31 ezer SZJA-bevallás közül 12 ezer tartalmaz visszaigénylést, összesen 775 millió forint értékben. A benyújtott bevallásokban több „tipushibát" is fel lehet fedezni, ezekre érdemes odafigyelni azoknak, akik még ezután fognak hozzá az adóívek kitöltéséhez. Sokan lefelejtik a bevallásról az aláírásukat, pedig az még a mellékleteken is szükséges.

Internetes bevallás esetén nem minden lapot küldenek be. Hiba az is, ha a visszaigénylők nem adják meg az utaláshoz szükséges adataikat (bankszámlaszám vagy cím), az adóhivatal ugyanis az államdó lakcímre sem küldi ki automatikusan a pénzt. Családi kedvezmény esetén a gyermekek adatait be kell írni a 03-as mellékletre, lakáshitel kedvezménye esetén pedig a 01-es pótlap kitöltése elengedhetetlen. A hibák újabb levélváltást vagy személyes megjelenést igényelnek, ilyenkor a kiutalásra rendelkezésre álló 30 napos határidő is értelemszerűen meghosszabbodik a hiányosságok pótlásával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Rangos versenyt, vetélkedőt nyert… Tovább olvasom