Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Eddig 200 cselédkönyv

Az idénymunkások egyelőre nem állnak sorba a most bevezetett, úgynevezett kék könyvért.

A bejárónők, a bébicsőszök, a magántanítást vállaló egyetemisták, a házakhoz eljáró ezermesterek vagy a földeken, a gyümölcsösökben dolgozó idénymunkások egyelőre nem állnak sorba az úgynevezett kék könyvért, amit máris csak cselédkönyvként emlegetnek. Az első héten országszerte kétszázöten kérték, pedig a munkaügyi tárca arra számít, 250 ezren is lesznek. Ezt persze elősegíti majd, ha megindul a feljelentősdi: a szociológus szerint a feketézőknek számolniuk kell az irigyekkel.
 
Az augusztus 1-jével bevezetett kék könyv jelentősen visszaszorítja majd a feketemunkát, véli a munkaügyi minisztérium. Félmilliósra saccolja azon háztartási kisegítők és idénymunkások számát, akik után senki nem fizeti a közterheket.

Mire jó az alkalmi munkavállalói könyv?

•  munkaszerződésnek, illetve munkaviszonynak minősül

• összegyűjthető vele 200 ledolgozott nap, ami munkanélküli-ellátásra jogosít

• tulajdonosa jogosult egészségügyi szolgáltatásra, baleseti táppénzre, szolgálati időt gyűjt nyugdíjához

– Az emberek többsége, ha másért nem, irigységből feljelenti a bejárónőt, házitanítót foglalkoztató szomszédot – vélekedik Horváth Aurél szociológus. – Mert ha neki nem futja, másnak miből telik? Az iskolai végzettség, a vagyoni helyzet ebből a szempontból nem számít. Mi, magyarok nem szeretjük, ha a szomszéd kertje egy kicsit is zöldebb. A rendszerváltás óta ráadásul túl nagy vagyoni szakadékok keletkeztek a társadalomban, és akik vesztesnek érzik magukat, haragszanak azokra, akiknek megszaladt.

– Az alkalmi munkavállalók többségének még egy bélyeg árát sem éri meg a kék könyv – vélekedik dr. Sipos Márta munkajogi szakértő. – Megalapozatlannak tartom azt a becslést, hogy jövőre negyedmillió igazolványt igényelnének. Ahhoz, hogy ez a program megszólítsa a címzetteket, világos tájékoztatásra volna szükség. Sokkal egyszerűbb volna, ha ki-ki a helyi polgármesteri hivatalban igényelhetne nyilvántartási lapot, amin havonta rögzítik, mit dolgozott, mennyit keresett. Ettől a megoldástól a munkáltató sem idegenkedne, főleg, ha érdeke a munkanélküli alkalmazása. Ez a rendszer így nagyon bonyolult.

– A most bevezetett alkalmi munkavállalói könyvből eddig 205 darabot adtunk ki – tájékoztatta lapunkat Vas István, a Fővárosi Munkaügyi Központ igazgatója. – Ez még az ismerkedés időszaka. Fontos, hogy a kék könyv minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, hiszen az ideiglenes munkához hasznos, legális forma. Következtetéseket egy év múlva lesz érdemes levonni.

A gazdasági minisztériumban megtudtuk: a kék könyvek kiváltása egyelőre csak a fővárosban kezdődött meg, vidéken még kevéssé ismert a lehetőség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stuttgartból Almádiba

Szülővárosában ünnepelte névnapját tegnap a győri származású, Stuttgartban élő Verebics Ibolya… Tovább olvasom