Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

E-útdíj: a kormány kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak

A kormány várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak.
A kormány várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak - jelentette be Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szombati budapesti fórumán.

A használatarányos útdíj bevezetésével kapcsolatban tartott fórumon a fuvarozók kifogásolták, hogy a július elsejei bevezetés előtt még keveset tudnak a konkrétumokról.

Szatmáry Kristóf közölte, hogy a kompenzációs csomag segíti majd a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben. Elmondta, hogy a tárgyalások a csomagról még nem zárultak le, a kormány első olvasatban tárgyalta a javaslatot, amelyről várhatóan jövő héten születik döntés, a parlament pedig már a nyári ülésszak vége előtt elfogadhatja.

Az államtitkár jelezte: a kormány jelenleg négy intézkedést vizsgál. Az európai uniós minimumra csökkentenék a légrugós járművek adóját, vizsgálják a vagyonszerzési illeték csökkentését is. A tervek között szerepel, hogy az iparűzési adóból leírható lenne az e-útdíj egy része, ezenkívül pedig egy államilag támogatott hitelkonstrukcióval is segítenék a fuvarozókat.

Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke a részletekről annyit árult el: a csomag fő eleme az lenne, hogy a súlyadót az európai uniós minimumra csökkentenék, vagyis a jelenlegi 1240 forintról 850 forintra 100 kilogrammonként évente.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a szombati fórumon megerősítette, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként. Jelezte, hogy a tengelyszám, az útvonal típusa (fő- vagy gyorsforgalmi út), valamint a motorok környezetvédelmi besorolása alapján differenciálják majd a fizetendő díjat.

Elmondta azt is, hogy a fuvarozók által kibocsátott számlán költségelemként fel kell majd tüntetni az e-útdíjat. Kiemelte: keresik annak lehetőségét, hogy lehetőség legyen az előfinanszírozásra, az új Széchenyi-kártya mintájára.

Völner Pál kifejtette, az útdíjról szóló törvényről a jövő héten lesz a zárószavazás, és már elkészültek a díjszabásra, az ellenőrzésre, valamint a szankciórendszerre vonatkozó jogszabályok.

Hozzátette, hogy a magyar díjszabás az osztrákéhoz hasonló mértékű, mert ezzel biztosíthatóak a megfelelő források. Az államtitkár kiemelte, hogy az útdíjból befolyó bevételeket a közlekedésfejlesztési koordinációs központon keresztül az állam osztja újra, és a források a közlekedés fejlesztését szolgálják. A fórumon felszólaló fuvarozók hangsúlyozták, hogy a fuvarozói társadalom "ki van véreztetve", nem tudják kitermelni, és előre befizetni az útdíjat, és adott esetben a Széchenyi-kártyára folyósított hitel elintézése két hónap vagy annál is több lehet, addig pedig több cég tönkremehet.

Kiemelték azt is, hogy a megbízóikkal hiába tárgyalnának az útdíj áthárításáról, egyelőre kevés a konkrétum, nem végleges a rendszer, az idő pedig fogy. A fuvarozók számításai szerint minden második vállalkozás tönkremegy, emellett több hozzászóló is kifogásolta, hogy vannak olyan útszakaszok, ahol 20 kilométeres óránkénti sebességgel lehet közlekedni, osztrák díjszínvonalon.

A fuvarozók felvetették azt is, hogy külföldi fuvarozóknak bevált receptjei vannak: elkerülhetik Magyarországot, vagyis a díjnak elterelő hatása van. Ha ugyanakkor nem teljesül az előirányzott bevétel, akkor megint a hazai fuvarozókra hárulhatna több teher, ami "katasztrófális lenne".

Völner Pál reagálásában kifejtette, hogy tisztában vannak az ágazat helyzetével, a Széchenyi-kártya mintájú előfinanszírozást pedig még vizsgálják. Hangsúlyozta, hogy a július elsejei bevezetés előtt 30 nappal kihirdetik a végleges verziót. Azzal, hogy egyes útszakaszok minősége nem ausztriai minőségű, az államtitkár is egyetértett, de kiemelte: hogy amíg nincs bevétel, nem tudják felújítani az utakat.

Szatmáry Kristóf szólt arról is: a kormány nyitott arra, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalásakor, idén október végén, november elején az addigi tapasztalatok alapján újratárgyalják a megállapodást.

Az NGM államtitkára elmondta, a kormány komolyan gondolja a közúti fuvarozók és a logisztikai szektor stratégiai jelentőségét és tisztában van az ágazat gazdasági súlyával. Kifejtette, hogy az utóbbi időszakban számos intézkedés - például a visszterhes illetékek és baleseti adó maximalizálása - mintegy 25 milliárd forinttal javította az ágazat versenyképességét.



Olvasóink írták

  • 2. load 2013. május 26. 06:50
    „Lesz itt akkora káosz az utakon július 1-én, hogy a márciusi hóhelyzet ártatlan babazsúr volt csak ahhoz képest.
    http://kalkulatorlap.hu/e_utdij_kalkulator.html”
  • 1. dödike 2013. május 25. 17:20
    „Mekkora hadoválás a Völlner részéről Azt hiszi hogy a fuvarozók ezt mind megkajálják.Megint megy a parasztvakítás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az 5-ös úton Kiskunfélegyházánál: belehalt sérüléseibe a motoros

A helyszínen belehalt sérüléseibe egy motoros, akit személyautó ütött el az 5-ös főúton… Tovább olvasom