Kisalföld logö

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 18°C | 27°C Még több cikk.

E-Casino Szövetség: a játékadó megemelése nem éri el célját

A kormányzat által tervezett adóbevételek a szövetség szerint nem érkeznek be a központi költségvetésbe, ahhoz átmeneti időszakot kellene biztosítani az üzemeltetőknek.

Az E-Casino Szakmai Szövetség szerint sem éri el célját a játékgép-üzemeltetés adójának drasztikus emelése, a kormányzat által tervezett adóbevételek a szövetség szerint nem érkeznek be a központi költségvetésbe, ahhoz átmeneti időszakot kellene biztosítani az üzemeltetőknek.

Így vélekedett kedden a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) is. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy le kellene rövidíteni az új szerver alapú üzemeltetésre való átállás engedélyezési idejét, mert előfordulhat, hogy novembertől nem lesz játékadót fizető szereplője a pénznyerő ágazatnak.

Az E-Casino Szakmai Szövetség szerdai, MTI-nek megküldött állásfoglalása szerint a korábbi, közel 25.000 játékgép helyett mára mintegy 1.500 maradt a piacon, ez 2012. első és második félévében is hatalmas adókiesést jelent, mivel az iparág 95 százaléka csődbe ment.

Az E-Casino Szakmai Szövetség egyetért a hatósági eljárások gyorsításának szükségességével, azonban a megoldást továbbra is abban látja, hogy átmeneti időszakot és a korábbi adó átmeneti visszaállítását kell biztosítani az iparág számára az új rendszerre való átállásig, amely véleményük szerint hosszabb időszakot - 12-18 hónapot - vesz majd igénybe. Átmeneti időszak biztosítása nélkül 2013-ban sem fogja tudni a tervezett adóbevételt elérni a kormányzat a játékautomaták üzemeltetése terén - véli a szövetség.

További fontos szempontnak nevezik az I.-es kategóriájú, a "prémium", színvonalas játéktermi, és a II.-es kategóriájú, "kocsmai" üzemeltetés megkülönböztetését. Nem lehet egységes szabályozással kezelni a kétfajta üzemeltetést - hangsúlyozzák. A II.-es, "kocsmai" kategóriában az üzemeltetési költség gyakorlatilag nulla, ezzel szemben a prémium I.-es kategóriában működő nagyvállalatok működése sokkal bonyolultabb és költségesebb, technológiájuk fejlettebb, így az engedélyeztetési eljárás is sokkal bonyolultabb és időigényesebb lesz - állítja az E-Casino Szövetség szerdai közleménye.

A szerencsejáték törvényt a 2011 szeptemberében módosította az Országgyűlés a költségvetési bevételek növelése, és a szektor ellenőrizhetőségének fokozása érdekében.

Ekkor emelték a nyerőautomaták fix havi adóját 500 ezer forintra, illetve kimondták, hogy a jövő év január elsejétől csak szerver alapú játékszervezéssel lehet a nyerőautomatákat üzemeltetni.

Az így üzemeltetett gépek játékadója a tényleges bevétel 33 százaléka. Az átmenetet szabályozó végrehajtási rendelet 2012 június végén jelent meg. A rendszer tényleges elindulása az engedélyeztetési eljárás hosszán múlik.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leváltották a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját

A Belügyminisztérium visszavonta a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, Csizner Zoltán vezetői… Tovább olvasom