Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

DVD-filmeket hamisított a gyulai joghallgató

Közel 10 ezer hamis DVD-filmet állított elő és értékesített az a 27 éves gyulai fiatalember, akit Szegeden vettek őrizetbe – közölte a rendőrség sajtótájékoztatón Békéscsabán kedden.
A jogi tanulmányokat folytató fiatalembert január 26-án szegedi tartózkodási helyéről állították elő, ahol a házkutatás során több ezer másolt DVD-lemezt, három számítógépet, két nyomtatót és egy speciális DVD-másoló berendezést is találtak, mellyel egyszerre akár 50 darab lemezt is másolhattak. Ez utóbbi berendezés a házkutatás megkezdésekor is éppen „dolgozott” – mondta a nyomozást vezető Lup Zoltán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság őrnagya. A rendőrtiszt közlése szerint a vizsgálat az ASVA (Audiovizuális Művek szerzői jogait védő közcélú alapítvány) feljelentése alapján indult, a gyulai fiatalember ugyanis két internetes weboldalon is hirdette az eredetinél jóval olcsóbb áron kínált lemezeket. A fiatalembert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, ellene szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett gyanúja miatt indult eljárás, melynek büntetési tétele akár 3 év szabadságvesztés is lehet. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A határ menti ingázás csak útlevéllel

Burgenlandban dolgozhatnak a megyében állandó lakhellyel rendelkező munkavállalók. További… Tovább olvasom