Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Dundika dalol: Élőben szebb vagyok!

Nyuszilány és dalos pacsirta egy személyben Dundika. A 2005-ös playmate újabban ugyanis énektudásával hódít. Alapvetően kíváncsi típus, szereti, ha a pihéit nem retusálják képein, kedvenc étele pedig a paprikás krumpli. VIDEÓ: DUNDIKA FOTÓZÁS
– Már a megszólításnál bajban vagyunk: olyan nehéz ismeretlenül is becézni... A szülei is Dundikának szólítják?
– Persze, mindkét nevet használja édesanyám. A férjem szintén felváltva Dundizik, Hajnizik. Közös barátunk adta nekem ezt a nevet, eleinte nem szerettem, de pár hónapon belül már mindenki így hívott. Jobban is szeretem a Dundikát, mint a Hajnit.

– A modellkedést is olyan könnyen elfogadták szülei, mint az új becenevet? Nem akarták eltéríteni erről a pályáról?
– Anyu íratott be az első modelliskolámba, ő volt az, aki látta bennem a tehetséget. Laci, a férjem is teljes mértékig mellettem áll és benne van, hiszen ő a menedzserem.

Testvérével fürdött

– Van-e kedvenc fotósorozata a családnak?
– Anyu igencsak elfogult velem, ami rólam készül, az mind jó és tökéletes. A húgom és a férjem viszont nagyon kritikus.

– Bevallom, a húgával, Brigivel közösen készült, friss portfólióra tippeltem. Hogy érezték magukat a fotózáson? Mert ugye az ember gyerekkorában előfordul, hogy a testvérével fürdik, de később nem nagyon borulnak egymásnak pucéran.
– Könnyedén ment, nagyon jó tesók vagyunk, mindennap beszélünk, bár ha sokat vagyunk együtt, kiütköznek a különbségek: én nyugodtabb vagyok, ő tűzrőlpattant típus. Még ő szólt rám a fotózáson: ugyan, legyek már vagányabb! Nem volt abból sem gond, hogy levetkőztünk, hiszen olyan tesós volt a légkör, nem az a hagyományos leszbikus történet volt.

Élőben szebb vagyok

– A profi képeken általában eltüntetnek minden esetleges szépséghibát, anyajegyet, ráncokat. Előfordul-e, ha találkozik valakivel, hogy az egyfolytában a hibáit vizslatja?
– Nem vagyok az agyonretusált képek híve: eltüntetik a természetes szépséget. Szeretem például, ha a pihéket is meghagyják. Persze szoktak vizslatni, de hát én is ezt tenném, teszem. Mindig azt mondják: élőben szebb vagyok.

Dundika Szegeden is énekelt. Fotó: Segesvári Csaba

Dundika énekel, most hangjával hódít.


– Most akkor nyuszilány vagy dalos pacsirta? Hiszen újabban énekesként hódít, és rövidesen megjelenik nagylemeze.
– Ez az, amit mindig is szerettem volna csinálni. Őszre tervezzük a nagylemezt, éjjel-nappal a stúdióban, énektanárnál vagyok. De nem bánom. Most forgatom harmadik videoklipemet: lájtos lesz, strandröplabdázunk benne. A vidámságról, a nyárról, a jó csajokról, a fürdőruhákról, a melegről szól.

– Szerkesztő-műsorvezetőként is bemutatkozott nemrégiben az egyik kereskedelmi csatornán.
– Lesz egy műsorom az egyik televízióban. Fiatalos, lendületes, szórakoztató, nyilván nem híradót képzeltem el magamnak. Szórakozóhelyeket és főszereplőiket mutatjuk be, most Nyíregyházán forgattunk, djk-kel, énekesekkel készítettem interjút.

– Melyik a hálátlanabb szerep: kérdezni vagy válaszolni?
– Előbbi, bár eleinte izgultam, amikor kérdezgettek, de mára rutinosabb lettem. Alapvetően kíváncsi vagyok, érdekelnek bizonyos dolgok, de nem mindig és nem minden.


Dundika fotózás.


Több gyermeket szeretne

– Engem viszont minden érdekel: lassan 25 éves lesz, a modelleknél ez az életkor általában választóvonalnak számít. Férjhez ment, többször is beszélt arról, gyermeket szeretne. Mikor kezdődik új szakasz az életében?
– Pár éven belül. Nem szeretnék 30 éves koromig várni, de még nem idén vagy jövőre lesz gyermekem. Anyu 19 évesen szült, nekem is volt ilyen elképzelésem, de rájöttem, igencsak fiatal vagyok még hozzá. Nem szabad a végtelenségig húzni, pláne, hogy nemcsak egy gyereket szeretnék, többet is.

Főzőcskéző nyuszilány

„1983-ban születtem Budapesten, gyermekkorom óta a modellkedés és a tánc érdekel igazán. Modelliskolába jártam, majd hat évig dzsesszbalettoztam, amelynek nagy hasznát veszem a fellépéseken. Pár évvel ezelőtt Pécsre költöztem, de időm nagy részét Budapesten töltöm a munkám miatt" – mutatkozik be rajongói oldalán a nyuszis magazin révén 2005-ben ismertté vált Dundika, aki elárulja: becenevét fékezhetetlen étvágya miatt kapta. Legszívesebben magyaros ételeket fogyaszt és paprikás krumplit készít. Férjét hat éve ismeri, a boldogító igent januárban, Mauritiuson mondták ki. Azóta Szentiványi Hajnalka a polgári neve.

Olvasóink írták

  • 5. csabesz 2008. július 03. 18:16
    „Szerintem nagyon csinos csaj ez a Dundika. Nekem bejön!”
  • 4. Kis B. 2008. július 03. 15:55
    „Sokan kíváncsiak rá! Lehet ti nem, de én igen! Igaz nem szeretem, a hangja meg pffff. De jó csaj!
    Ha valaki már nem tudja eladni magát, elkezd énekelni! Ez a Magyar show biznisz!”
  • 3. zsirmi 2008. július 03. 15:01
    „vazzze... ki ez?!? kinek a vkije?!? rosszabb, mint a blikkk...”
  • 2. Göndör Erzsébet 2008. július 03. 14:50
    „ki az a dundika? és kellene nekünk ismerni? Az általános műveltséghez hozzátartozik?????????? Még soha nem hallottam róla!
    Igaz, nem nézek tévét!.......”
  • 1. Hm 2008. július 03. 11:51
    „Hát ha ezeket nem tudom meg erről a "dalos pacsirtáról", akkor tuti hülyén halok meg. Nem is értem, hogy lehetett eddig meg enélkül a Kisalföld online?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkezdődött a Rába vízminőségének vizsgálata

Rába mente - Elkezdődött az első magyar-osztrák közös hossz-szelvény vizsgálat a Rábán - mondta… Tovább olvasom