Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Dunaszeg májusra új zöldbe borul

Elkészültek az őszig tervezett beruházások Dunaszegen: új burkolatot, járdát kapott a két legforgalmasabb út, s a hatalmas, héthektáros liget is egészen más arcot ölt október 30-ig. A közeljövő nagyszabású tervei közt szerepel az egészségügyi központ felépítése is a szigetközi faluban.
Februárban számoltunk be arról, hogy a megye egyik legdinamikusabban fejlődő községében, Dunaszegen újabb nagyberuházásokat terveznek a templom, a plébánia külső felújítása, a millenniumi és a kegyeleti park kialakítása és az európai színvonalú óvoda átadása után. A község egyik ékessége lehetne a nem kevesebb, mint hét hektáron elterülő zöld park, amelynek nagy része néhány éve még kitaposott ösvényekkel átszőtt „dzsumbuj” volt. Mocsaras részét nemrég feltöltötték, s a homokos talajból látványtavat alakítottak ki, amelynek még fűvel kell beborítani a környezetét. Fontos tudni, hogy legmélyebb részén a víz kétméteres is megvan, ezért a gyerekeknek ma még tilos a meredek homokperem közelében kíváncsiskodni. Az igazsághoz hozzátartozik az is: a kíváncsi gyerekekkel van a legkisebb baj, sajnos a középiskolások köréből jó páran méregetik erejüket a falu közös értékein, a frissen kirakott padok, félkész fajátékok máris a vandalizmus áldozatául estek.
A valaha semmilyen célt nem szolgáló, hatalmas területnek október 30-ig el kell készülni, de a fakérges sétányokkal átfuttatott, mindenütt friss fűvel borított ligetet csak a májusi falunapon szeretnék ünnepélyesen átadni, mivel a terület tavasszal tudja megmutatni igazi, megtervezett arcát.
A központban lévő liget környéke is megújult az elmúlt hónapokban. Babos Attila polgármester elmondta: az európai uniós AVOP-pályázaton nyert 43 millió forintos támogatásból és a Belügyminisztérium által részben átvállalt önerőből sikerült újraburkolni a Liget és a Fő utca felét: a két szakaszon parkolókat alakítottak ki, a csapadékelvezetőt a föld alá helyezték, kocsibejárókat építettek, az úttest aszfalt-, a járda pedig díszburkolatot kapott. Ugyanezt kívánják folytatni a második ütemben is: a Nemzeti Fejlesztési Tervre jövő év elején pályázik az önkormányzat. A tervek készen állnak, s remélhetőleg jövőre a Liget és a Fő utca további szakaszai is megújulnak.
A parkban egyetlen sétány kialakításával kell még várni, az önkormányzat ugyanis ide egy egészségügyi központot tervez, ennek felépülését akadályozná a kész út. A pályázatot most írják, s ha sikerül nyerni az uniós támogatásból, úgy jövőre orvosi, fogorvosi, gyermekorvosi és védőnői rendelőnek építenének egy közös, modern otthont – 105 millió forintból.
A templom külseje már korábban, belseje idén tavasszal újult meg, méghozzá egy helyi vállalkozónak köszönhetően, aki állta a belső festés, a freskók elkészítésének költségeit, sőt, korábban már a padokat is az ő jóvoltából sikerült kicserélni. A restaurálás során a legnagyobb anyagi tételt – több mint ötmillió forintot – az orgona felújítása jelentette. A templom környékére sem ismernének már rá a Dunaszegről tíz éve elszármazottak, a három éve átadott kegyeleti parktól a templomkapuig kivilágított stációk vezetnek a díszköves út két oldalán, a kálvária állomásait ábrázoló faragványokat egy helyi művész készítette. Szintén dunaszegiek végezték az asztalos- és kőművesmunkát, a modern kivilágítást pedig egy villamostechnikai társaság bocsátotta ingyen a község rendelkezésére. Mindezeken kívül kisebb-nagyobb beruházások és távolabbi tervek egész sorát lehetne még említeni, de annyit bizonyosan leszögezhetünk: Dunaszeg 1800 lelke, s főleg a több száz új lakó már egy egészen más településre fog emlékezni húsz év múlva, mint a mai érett ifjúság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 09.12.

Tovább olvasom