Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Dubraviczky a bírók élén

Dubraviczky Attila lett a megyei játékvezetői bizottság első embere. Az elnök egységes játékvezetői keretet akar, szeretné, ha összefognának a bírók.

labdarúgás

A megyei labdarúgó-szövetség egyik korábbi elnökségi ülésén függesztették fel a megyei játékvezetői bizottság munkáját. A múlt pénteken új elnököt választottak.
Dubraviczky Attila az új vezető, aki nyolc évig volt élvonalbeli bíró, összesen 88 első osztályú találkozót dirigált, három évig nemzetközi porondon is fújta a sípot.
„ Sajnos a megyei játékvezetés országos megítélése mélyponton van, ezért volt szükség a változásra – kezdte Dubraviczky Attila. – Bármennyi áldozattal is járjon, azt szeretném elérni, hogy a játékvezetők egymásra barátként és ne ellenségként tekintsenek. Aki békétlenséget szít, annak nincs helye közöttünk. Csak egységesen tudunk megfelelő színvonalon együttmqködni.”
Az elnök több változást is tervez a játékvezető-bizottság munkájában.
„ Már el is kezdtem a munkát, s örülök, hogy a futballszövetség elnökségétől nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a támogatásunkat illetően. Tervezzük, hogy az eddigi alcsoportok megszqnnek, helyettük régiókban gondolkodunk. Továbbá professzionális szakemberekre bízzuk majd a játékvezetők fizikális felkészülését. Az oktatási módszer az országos iránymutatás alapján egységes lesz, s inkább a helyi mérkőzések, mint a nemzetközi találkozók tapasztalatai alapján elemezzük a hibákat, mert bizony helyenként alapszintq hibákat vétettek a főleg rutintalan játékvezetők.”
Újdonság lehet, hogy alacsonyabb osztályú találkozókról is készülhet videofelvétel.
„ Minden megyei első és fontosabb megyei másodosztályú meccsről szeretnénk felvételt készíttetni, ami nemcsak a mi, hanem a fegyelmi bizottság, esetenként akár a rendőrség munkáját is segíthetné. Azt is el akarjuk érni, hogy a játékvezetők a játéktéren kívül is közelebb kerüljenek a csapatokhoz, ezáltal kevesebb lenne a pályán a konfliktus. Nem állítom, hogy ezentúl nem lesznek hibák, de törekedni fogunk, hogy minél kevesebb legyen belőlük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

borsodi liga

KAPOSVÁR–BP. HONVÉD 1–2 (1–1). Gsz.: Alves (45+1.), ill. Disztl D. (11.), Koós… Tovább olvasom