Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Drogdílereket fogtak a pápai rendőrök

Két kábítószer-terjesztőt és hét drogfogyasztót fogott el a pápai rendőrkapitányság - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Kómár Viktória tájékoztatása szerint kedden egy pápai lakásban lefolytatott házkutatáson kábítószergyanús anyagokat találtak és foglaltak le a rendőrök.

Az ott tartózkodó 34 éves férfit előállították, és őrizetbe vétele mellett kábítószerrel visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezzel párhuzamosan közterületeket is ellenőriztek a rendőrök, ennek során egy jármű átvizsgálásakor a kábítószer-kereső kutya jelzést adott.

A rendőrök több, alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot, fecskendőt, valamint tablettákat tartalmazó gyufásdobozt találtak - tájékoztatott a szóvivő.

Közlése szerint a rendőrök a személygépkocsi 33 éves sofőrjét előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A nála lévő anyagokat szakértői vizsgálat céljából lefoglalták.

Mindkét előállított csak az illegális szerek fogyasztását ismerte be, a beszerzett bizonyítékok alapján azonban megalapozottan feltételezhető, hogy terjesztették is a tiltott anyagokat - áll a közleményben.

A rendőrség mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte.

A szóvivő beszámolt arról, hogy hét drogfogyasztót is elfogtak, közülük öten fiatalkorúak.

Olvasóink írták

  • 2. Mankapunka 2012. szeptember 07. 15:55
    „ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ,már hány embert fogtak meg ezért Pápán.”
  • 1. Csajsziland 2012. szeptember 07. 08:27
    „Csoda, hogy végre történik valami Pápán. A város tele van barna sofőrökkel, jogsi nélkül... Fénykorát éli a rabszolgatartás, kis csendes állóvízben szépen ellubickol a bűn... Remélem, ezután is folytatják a rendőrök áldásos tevékenységüket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarországon tesztelik péntektől a Europe Train tehervonatot

Az új fejlesztésű, zajkibocsájtást csökkentő féktuskókkal szerelt vagonok szeptember 7-én hajnalban lépik át az osztrák-magyar határt. Tovább olvasom