Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Drágább lesz a kenyér

Néhány napon belül 15–20 százalékkal emelik a pékek a kenyér árát – közölte tegnap Werli József, az érdekképviselet szakmai titkára.
Elmondta: a sütőiparban tevékenykedő vállalkozók immár két éve nem tudták érvényesíteni többletköltségeiket, így például az energia, a szállítás és a megemelt minimálbér növekvő költségeit. Ezért rákényszerülnek az áremelésre. Az ágazat jövedelmezősége ugyanis egyenlő a nullával, a vállalkozások fele pedig veszteséges. Werli József hozzátette: úgy tűnik, a kereskedők most a korábbiakhoz képest inkább elfogadják az áremelés tényét.
Jelenleg a pékek a kiskereskedőknek, áruházláncoknak 118–125 forintért adják kilogrammonként a fehér kenyeret. Ugyanakkor az egy kilogrammos fehér kenyér előállításának önköltsége 140 forint körül mozog. Ezt a kenyeret régiótól és üzlettől függően a vásárlók általában 160–170 forintért vehetik meg.
Werli József közölte azt is, hogy ez az áremelés nem tartalmazza a jelenleg várható, különböző árnövelő hatásokat, mivel azok konkrétan még nem ismerhetők. Így a szakember nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a közeljövőben ismét kenyéráremelésre kerülhet sor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékbilincs most már az egész városban lesz

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom