Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Dr. Molnár Csaba (MSZP)

Dr. Molnár Csaba vagyok. Jogász, tanár, politikus. 1975-ben születtem agrármérnök édesapa és patikus édesanya gyermekeként. A gimnázium után előbb a tanítóképző főiskola tanító szakos, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogász szakos hallgatója lettem. Az egyetemet „summa cum lau- de" kitüntetéssel fejeztem be, mellette kiváló minősítésű oklevelet szereztem a Friedrich Ebert Stiftung európai uniós kurzusán.

A politikával először az ifjúságpolitika szintjén találkoztam: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökségének tagjaként, majd a Fiatal Baloldal megyei elnökeként. Az MSZP-ben előbb az országos választmány tagja, később Gyurcsány Ferenc akkori megyei pártelnök helyettese voltam, majd 29 évesen az MSZP történetének legfiatalabb megyei pártelnökévé választottak.
A miniszterelnök felkérésére az Alapítvány a Modern Balolda- lért kuratóriumának tagja és szóvivője vagyok.

Győrben, választókörzetemben élek, szabadidőmben olvasok, futok. A közéleti munka mellett mind a mai napig kulturális jogot tanítok a Nyugat-Magyarországi Egyetem győri karán. Kedvenc sportágam a kézilabda (Hajrá, ETO!), ha tehetem mindig kijárok a győriek hazai meccseire. Jogászként és tanáremberként azért választottam a politikusi hivatást, mert hiszem, ha nemcsak beszélünk egy jobb országról, városról, hanem teszünk is érte, akkor sikerülni fog. (Részletes bemutatkozásom és programom a www.drmolnarcsaba.hu honlapon olvasható.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Mol eladta gázüzletágát

Lezárult március 31-én a Mol Földgázellátó Rt. és a Mol Földgáztároló Rt. társaságok százszázalékos… Tovább olvasom