Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

DK: a kormány korrupciós ügyei ártanak a magyar embereknek

A Demokratikus Koalíció (DK) meggyőződése, hogy az Orbán-kormány korrupciós ügyei komolyan ártanak a magyar embereknek - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

 A politikus elmondása szerint már nemcsak az Egyesült Államok és az Európai Unió vezető politikusai tartják úgy, hogy egy "maffiahálózat" irányítja a magyar kormányt, hanem ezúttal svájci lapok is arról cikkezek, hogy korrupciógyanús ügyletekkel hoztak helyzetbe a Fideszhez közeli üzletembereket, "oligarchákat".


    A konkrét ügyet ismertetve azt mondta: az Orbán-kormány körülbelül 4 éve hozott egy intézkedést, amely alapján olcsó földgázt vásároltak, de az anyag jó része - miután egy kiterjedt céghálózaton keresztül bonyolították az ügyletet - nem érkezett meg Magyarországra. Az egyik ilyen cég a részben Mol-tulajdonban lévő Met (MOL Energy Trading) volt - tette hozzá. 

    A politikus szerint így akár 50 milliárd forintnyi kár is érhette az országot. 

    "Úgy tűnik az elmúlt 25 évben nem volt olyan magyar kormány, amely akár csak meg is közelítette a korrupcióját az Orbán-kormánynak" - vélte Kerék-Bárczy Szabolcs, jelezve, hogy jövő hétfőn ebben a témában konkrét kérdést intéznek majd a kormányfőhöz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: a kormány felmondta a társadalmi szolidaritást

Az LMP szerint a kormány a jövő évi költségvetés-tervezetével nyíltan felmondta a társadalmi… Tovább olvasom