Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Diszkótragédia - Ma tárgyalja a kormány a tervezett jogszabály-módosítást

Ma tárgyalja a kormány azt a jogszabálytervezetet, amelynek célja, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő olyan tragédiák, mint január 15-én Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen, amikor három fiatal lány életét vesztette a diszkóból kiáramló tömegben.

Nagy Anna kormányszóvivő egy hétfői háttérbeszélgetésen közölte, hogy a kormány által létrehozott munkacsoport összeállította a jogszabálytervezetet.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter korábban azt mondta, a vonatkozó európai irányelvet figyelembe véve is van lehetőség arra, hogy a kereskedelmi tevékenységet végzők esetében ne csupán bejelentési kötelezettség legyen, hanem engedélyezési eljárás is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztályának Életvédelmi Osztálya hétfőn nyolc ember ellen élt vádemelési javaslattal a tragédiával kapcsolatban. Az ügyben keletkezett iratokat a BRFK átadta a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészségnek.

Olvasóink írták

  • 2. colomano 2011. február 02. 13:36
    „gonzo, nem tud semmit, csak hangulatfelelős.”
  • 1. gonzo 2011. február 02. 12:56
    „Kicsit demagóg leszek:tárgyalta volna tavaly decemberben,akkor az a három kislány még lehet,hogy ma is élne.
    Aki ismer,tudja,hogy nem vagyok épp cigánypárti,de ...... az említett esethez mi közük?Tudsz valamit,amit mi nem?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új Széchenyi Terv: jönnek a pályázati adatlapok

Az Új Széchenyi Terv március elsején induló kiírásainak pályázati adatlapjait február 11-én már… Tovább olvasom