Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Díjazott élelmiszerek

Az idei Foodapest Nemzetközi Élelmiszer-, Ital- és Élelmiszer-gépipari Szakkiállításon, ahol hatodik alkalommal találkozik a szakma, a megyénkbeli cégek többféle elismerést is szereztek.
A seregszemlén november 26. és 29. között 27 ország csaknem hatszáz kiállítója mutatkozik be mintegy 20 ezer négyzetméteres területen a Budapesti Vásárközpontban, ahol kiemelt helyre kerülnek a vásár pályázatain nyertes termékek. A versenyek díjait már korábban átadták a cégeknek, melyek közt több megyénkbeli képviseltette magát.
Az elmúlt években  forgalomnövekedéséért sikerdíjat nyert a Pannon Baromfi Kft. két terméke: a mexikói fűszerezésű pácolt csirkemellsaslik és a kínai fűszerezésű pácolt csirkeszárny. Lvomszki László kereskedelmi főosztályvezetőtől megtudtuk, hogy pácolt, fűszerezett termékcsaládjuk tagjai – melyekből idén várhatóan 850 tonnát értékesítenek – korábban újdonságdíjakat nyertek a Foodapesten. Így nemcsak a szakemberek, hanem a fogyasztók visszajelzése is megerősíti törekvéseiket. A győri
székhelyű feldolgozónál ugyanis elsődleges szempontnak tartják az élelmiszer-biztonságot. Ezért a hizlalótelepektől az áruházba kerülésig figyelemmel kísérik termékeik útját, a minőséget garantáló védjegyeket, például a Kiváló Magyar Élelmiszer-emblémát csomagolásaikon is megjelenítik.
Szintén rangos üzleti elismerést szerzett a koroncói Horker Kft., melynek 720 milliliteres kiszerelésű csemegeuborkája sikerdíjat kapott. Emellett a befőttek és savanyúságok előállításával foglalkozó cég az exportnagydíjat is kiérdemelte külföldi szállításainak elmúlt években tapasztalt növekedésével. Horváth Norbert ügyvezető igazgató lapunknak elmondta, hogy a kft. konzervjei a világ 25 országába jutnak el, így a vállalkozás exportjának ellenértéke tavaly elérte a 9 millió eurót. A siker a cégvezető szerint a biztonságos feldolgozásban és a jó minőségű nyersanyagban rejlik, ezért a gyümölcsök, zöldségek beszerzése érdekében 9 ezer termelővel állnak kapcsolatban.
Ugyancsak az élelmiszer-biztonság jelentőségét hangsúlyozta dr. Pénzes Éva, a Kaiser-Food Kft. marketingigazgatója. Az abdai székhelyű cég törekvéseit a Foodapest zsűrije a védőgázas csomagolású Kaiser alpesi-kalocsai szeletelt kolbász mixnek ítélt újdonságdíjjal ismerte el. Ez a termék a marketingvezető tájékoztatása szerint a cég mosonmagyaróvári üzemének nemrég átadott szeletelő-csomagoló gépsorán készül. A higiénikus feldolgozást biztosító berendezés révén a kft. egyedülálló kiszerelésben juttathatja el finomságaikat a fogyasztókhoz. A díjat nyert 10 dekagrammos termék csomagolása például középen perforált, így az
könnyen kettéválasztható, azaz praktikus felhasználást tesz lehetővé. Ezzel az előnnyel igyekszik a cég a fogyasztók kedvében járni és a piacon érvényesülni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

törölt tartalom

Tovább olvasom