Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Díjátadás a magyar kultúra napja alkalmából

Görgey Gábor kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából szerdán Márai Sándor-díjakat és - első ízben - Csokonai Vitéz Mihályról elnevezett alkotói, illetve közösségi elismeréseket adott át Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.
A miniszter köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a magyar kultúra napján emlékezzünk és emlékeztessünk az év további napjaira, s gondoljunk azokra a szakemberekre, akik a mindennapokban a magyar kultúrát szolgálják.

Görgey Gábor kiemelte: mindennapi kenyerünk kell, hogy legyen a kultúra, szükségünk van rá az egyre gyorsuló és érdesedő világban.

Az író, miniszter szavai szerint fontos, hogy az ifjabb generációknak is öröm legyen az olvasás, hiszen a kultúra - mint mondta - öröm- és élményszerző tevékenység.

Márai Sándor-díjat kapott az idén Bordás Győző újvidéki író, folyóirat-szerkesztő, kiadóvezető magas szintű prózájáért, szülőfalujáról írt trilógiájának első két - Fűzfasíp illetve Csukódó zsilipek című - kötetéért.

Rakovszky Zsuzsa költő, műfordító első, A kígyó pillantása című, tavaly megjelent regényéért részesült az elismerésben.

Szilágyi István Kolozsvárott élő Kossuth-díjas író - A kő hull apadó kútba és a Holló idő című regények szerzője - életművéért kapott Márai Sándor-díjat.

Az 1995-ben alapított Márai Sándor-díj az életmű elismeréseként, az adományozást megelőző évben napvilágot látott, kimagasló értékű prózakötetért, illetve magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért adományozható.

A Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat a nem hivatásos színjátszás, a vers- és prózamondás, a bábjátszás, a kórus- és zeneművészet, a képző-, fotó-, film- és videoművészet, a táncművészet, a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén működő, hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző egyéni alkotók, művészpedagógusok és művészeti együttesek vezetői kaphatják meg.

E díjat - amelynek összege személyenként kétszázezer forint - minden alkalommal heten vehetik át a magyar kultúra napján.

Az idén alkotói elismeréssel tüntették ki Botos József néptáncos koreográfust, előadóművészt, filmrendezőt, újságírót; Debreceni Tibort, a Magyar Művelődési Intézet nyugalmazott főosztályvezetőjét; Czabán György filmrendezőt, újságírót.

Alkotói elismerést vehetett át Gabnai Katalin drámapedagógus, kritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, Pataki József képzőművész tanár, Tám László fotóművész és Vízvári László bábművész, pedagógus is.

A Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjjal a hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző amatőr együttesek, művészi alkotóközösségek tevékenységét ismerik el.

A kitüntetést - amelynek összege együttesenként ötszázezer forint - évente öt alkotóközösség veheti át.

Az idén Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjjal jutalmazták a bagi Muharay Elemér Népi Együttest hagyományőrző tevékenységéért, Veszprém Város Vegyeskarát kimagasló kórusművészeti tevékenységéért, s a szombathelyi Ferrum Színházi Társaságot az amatőr színjátszásban elért eredményeiért.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület a tárgyalkotó népművészet ápolásáért és átörökítéséért, a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar színvonalas zeneművészeti tevékenységéért kapta meg a díjat.

A Csokonai-díjjal kitüntetett alkotó, együttes vagy közösség az adományozásról igazoló okiratot és érmet kap.

A bronzból készült - 80 milliméter átmérőjű és 8 milliméter vastagságú - plakett Péterfy László szobrászművész alkotása.

Az érmen a névadó költő arcképe látható, s a Csokonai Vitéz Mihály alkotói, illetve közösségi díj felirat olvasható.

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre kevesebb külföldi vesz ingatlant

A külföldiek harmadannyi ingatlant vettek tavaly a megyében, mint a rendszerváltást követő… Tovább olvasom