Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Diákrendőrök az ózdi strandon

Újfent járőröznek majd az ózdi strand területén diákok: munkájuk a korábbi években olyan eredményes volt, hogy a fürdő területén jószerivel megszűntek a lopások.

Néhány éve még sorra érkeztek bejelentések az ózdi strandfürdő területén elkövetett lopásokról, amelyek úgyszólván egy csapással megszűntek, illetve csak elvétve fordulnak elő annak köszönhetően, hogy már öt éve a rendőrök mellett diákjárőrök is szolgálatot teljesítenek - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A strandi lopások visszaszorítása és megelőzése érdekében az ózdi rendőrkapitányság, a putnoki Serényi Béla Gimnázium, az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány az Ózd Városi Vízművel és Strandfürdővel és a polgármesteri hivatallal együttműködve elindította a Diákok a biztonságért elnevezésű akciót.

A program keretében a gimnázium rendvédelmi tagozatos diákjai folyamatos járőrszolgálatot látnak el a strandfürdő területén a szünidő alatt. Az egyenruhás fiatalok a nyitvatartási időben gyakorlatilag folyamatosan járőröznek, és vigyáznak a sokszor felelőtlen strandolók értékeire.

Feladatuk többek között, hogy az őrizetlenül hagyott tárgyak tulajdonosát megkeressék, felhívják a figyelmét, hiszen a tolvajok "munkáját" csak a pihenni vágyók együttműködésével lehet lehetetlenné tenni.

A diákok lankadatlan szorgalommal vesznek részt a programban, tevékenységüknek köszönhetően jelentősen javult a közbiztonság a strandon - mondta a rendőrségi szóvivő, hozzátéve: tavaly nem történt bűncselekmény.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűnözőket informált két rendőr Baranyában

Bűnözőknek szolgáltatott ki rendőrségi információkat a gyanú szerint a siklósi rendőrkapitányság két… Tovább olvasom