Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Demi megsértődött Hollywoodra

Demi Moore néhány évvel ezelőtt 226.000 fontért (kb. 85 millió forint) szabatta át magát tetőtől talpig egy plasztikai sebésszel, hogy visszanyerje fiatalságát.
A műtétek tökéletesen sikerültek, Demi jobban néz ki, mint fénykorában. A 44 éves színésznő viszont még így sem kap szerepet, ami arra sarkallta, hogy kikeljen Hollywood fiatalságimádata ellen. Egy magazinnak adott interjújában elmondta: „Egy ideig kihívásként gondoltam arra, hogy az én koromban szerepet találjak Hollywoodban. Ez így volt egészen addig a pontig, amíg nem jöttem rá, hogy igazából nem tudják, mit kezdjenek velem. Nem vagyok már húszéves, sőt, harminc is jócskán elmúltam már. Nincs annyi jó szerep a negyven év feletti nőknek. Legtöbb esetben nem tudnak mást kitalálni, mint egy anya- vagy egy feleségszerepet."

Moore Hollywoodnak ugyan nem bocsátja meg a fiatalságmániát, magával viszont már elnézőbb ezen a téren: képes volt elkölteni 35 millió forintnak megfelelő összeget, hogy átfaragják. Az sem támasztja alá, hogy ki van békülve az öregedéssel, hogy épp a 29 éves Ashton Kutcherrel házasodott össze.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelmetlenül és gyorsan közlekedünk

Tovább olvasom