Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Decemberben költözhetnek házaikba a bánsági árvízkárosultak

December közepéig remélhetőleg minden bánsági árvízkárosult beköltözhet az állami segítséggel újjáépítendő házakba - a romániai területrendezési és középítkezési minisztert a romániai magyar sajtó, utalva arra, hogy vannak családok, amelyek egyelőre nem akarnak szükségszállásra költözni.
A bukaresti Új Magyar Szó és az erdélyi Krónika csütörtöki számában beszámolt a miniszter bánsági látogatásáról. Eszerint a találkozón ismertette: az ország különböző régióiban három hullámban pusztító árvizek 85 ezer házat és gazdasági épületet károsítottak kisebb-nagyobb mértékben. Emlékeztetett, hogy a szaktárca eddig összesen 45 millió eurót költött az újjáépítésre, ebből 12 millió eurót más programok költségvetéséből irányítottak át.

A nemrég beköszöntött hideg ellenére a Temes megyei árvízkárosultak közül még mindig nagyon sokan laknak sátrakban. Marossy Zoltán alprefektus szerint ezek az emberek saját felelősségükre vállalták, hogy nem hagyják ott sátraikat, és nem vonulnak be a hideg éjszakákon a felajánlott menedékhelyekre.

A tél beálltával elsőrendű feladat, hogy mindenkinek tető legyen a feje felett, ezért 70 milliárd régi lejt költöttek 400 lakókonténer megvásárlására. Ami a Temes megyei újjáépítés jelenlegi állását illeti, az Országos Lakásügynökség (ANL) által "leszerződött" 819 házból 558 elkészült, a fennmaradó 261-ből 215-öt december 1-jéig befejeznek. Késlekednek azonban az építők 46 ház esetében, ezek átadását december 15-re ígérik.

Borbély László az ÚMSZ tudósítása szerint a 15 napos késést annak a számlájára írta, hogy egyes telkeket későn szabadítottak fel, vagy eleinte nem lehetett megközelíteni azokat. A Krónika beszámolója szerint Borbély a bánsági újjáépítés megkésésének okát abban is látja, hogy az építést vállaló cégek hasonló feladatokat vállaltak az ország északi részén is. Hozzátette, hogy azokra a cégekre, amelyek nem tartották be a rögzített határidőket, bírságot rónak ki.

Arról a három házról, amelyeknek még alapjait sem öntötték ki, a miniszter úgy nyilatkozott, hogy nem az építők hibájából történt a késés, hanem jogi bonyodalmak adódtak két esetben, a harmadik ház esetében pedig visszalépett a munkálattól a vállalkozó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírálta az EP Románia uniós felkészültségét

Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága november 23-án, szerdán Brüsszelben elfogadta a Románia… Tovább olvasom