Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Deák Tér Fórummal egyeztetett a vezetés

A koncepciótól eltérni nemigen lehet, de kertészeti munkákkal szebbé tehető a Deák tér leendő arculata – hangzott el tegnap a térről tartott sajtótájékoztatón. Az átadás időpontját jövő augusztus 15-re módosították, a civilek szakmai képviseletével pedig ma ülnek le egyeztetni.
Fodor Tamás polgármester az alpolgármesterek, valamint a Deák Tér Fórum képviselői jelenlétében tartott tegnap sajtótájékoztatót a térrel kapcsolatos új információkról. Elhangzott, az átadás új határidejét jövő év augusztus 15-ben állapították meg, a támogatási szerződés határideje pedig 2007. október 31. – A módosítást az indokolta, hogy – például a turisztikai központ esetében – a minőségi munkavégzéshez ennyi időre van szükség – mondta el Fodor Tamás, majd hozzátette, a polgári nemtetszést kiváltó központ arculatán kertészeti munkákkal, parkosítással kívánnak módosítani. Néhány tényező esetében korrekciót is javasoltak, például gyepszőnyeg-borítást a központ környezetében vagy az épület üveg-felülvilágítóinak tejüvegre történő kicserélését.
Simon István alpolgármester hozzátette, válságmenedzselést folytatnak az egyébként „gazdátlan” Deák tér ügyében. Az eredeti átadási határidő ez év októbere lett volna. Varga Gábor, a Deák Tér Fórum képviselője érdeklődött, a városvezetés figyelembe veszi-e az általuk javasolt, környezetbe jobban illő arculat kialakítását. Fodor Tamás kifejtette, az épületek meghatározott funkciója nem változhat, de nyitottak az ésszerű változásokra. Havas András alpolgármester hozzátette, annak ellenére, hogy sokak nemtetszését váltották ki a kiviteli tervek, Sopron nem engedheti meg magának, hogy sikertelen projektet zárjon.
Szintén a Deák Tér Fórumot képviselő Perkovátz Tamás a tér hagyományőrző felújítása érdekében létrehozott számláról beszélt. Mint kiderült, közel hárommillió forint gyűlt össze a lakossági felajánlásokból, ehhez a városháza felújítása érdekében létrehozott alapítvány hétszázezer forintját kívánja megszerezni. A gyűjtés célja a Csatkai utca felé eső részen egy szökőkút és azt övező angolpark kialakítása.
Fodor Tamástól megtudtuk, belső szakmai munkacsoportot alakítottak, melybe a civilek szakmai képviseletét is várják. Az első egyeztetést ma tartják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzbírság Toroczkainak

A gyülekezési joggal való visszaélés miatt pénzbírsággal sújtotta a Szegedi Rendőrkapitányság… Tovább olvasom