Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Csornán négyezer kéményre ügyelnek

Csornán 2007-ben nem emelkednek a kéményseprői díjak. Nekuti Zoltán, a város kéményseprője a kémények állapotáról, s a veszélyforrásokról beszélt a Kisalföldnek.
„ A csornai kémények általános állapota jó, ami a folyamatos ellenőrzéseknek is köszönhető” – jelentette ki a Kisalföld érdeklődésére Nekuti Zoltán, a város kéményseprője. A vállalkozó tizenhat éve vizsgálja a csornai kéményeket, összesen csaknem négyezer darabot.

Igyekszik

„ fogyasztóbarát” maradni


– A legnagyobb kihívás Csorna „kéménytörténetében” a gázprogram beindítása volt – mondta a szakember. – A helyiek közül sokan döntöttek emellett.
„ Most azonban a megszorítások miatt számos család tér vissza az eredeti fűtésmódhoz, egyre többen kiegészítő fűtésként kandallót, cserépkályhát rakatnak. A csornaiak felelős gondolkodását jelzi, hogy szinte valamennyi esetben kikérik a véleményemet.”
Nekuti Zoltán elmondta: a városban 1450 „központi fűtéses” kémény van, hagyományos tüzeléshez 1420 tartozik. Gyűjtő, azaz „társasházas” kémény 180, bélelt (gáz) 850, 60 kilowatt feletti, vagyis üzemi kémény pedig 86 darab található. A lakosság fizetési morálja jó, igaz, a kéményseprő is igyekszik „fogyasztóbarát” maradni. Idén például nem tervez áremelést.
A hagyományos lakossági díj tehát marad 440 forint kéményenként, a gyűjtőkémények után 1000 forintot, a központiakért 670 forintot kell fizetni 2007-ben is.

A szagelszívó

nagy gondot okozhat


– A gázkéményeket évente ellenőrzöm. Az nem baj, ha a kéményseprő ilyenkor „csak” megnézi a kéményt és ellenőrzi, hogy nincs-e például visszaáramlás. Ez ugyanis az ott élők biztonságát szolgálja. A vegyes kéményeket évente kétszer nézem át. Az elmúlt években a kémény hibájából tűzeset a városban nem volt, és füst-, gázvisszaáramlás miatt sem történt tragédia.
Nekuti Zoltán a gázfűtéses otthonoknál veszélyforrásként említette a falak utólagos hőszigetelését, műanyag ablakok beépítését, nagy teljesítményű konyhai szagelszívók használatát. Ez utóbbinak ugyanis nagyobb a berendezése, mint például egy 24 kilowattos gázkészüléknek, az égésterméket „visszaszívja”. Ezáltal a konyhában fulladást, gázmérgezést okozhat. A hőszigetelés, illetve a műanyag ablakok pedig a gázkészüléknek nem biztosítanak megfelelő mennyiségű levegőt. „10 köbméteres gázfogyasztásnál naponta 100 köbméter levegő szükséges a gáz tökéletes elégéséhez” – tette hozzá még a csornai kéményseprő.

A kéményseprői

nyilatkozat irányadó


Nekuti Zoltán beszélt a szakma technikai fejlődéséről is. Mint mondta, csak a kefe használata már a múlté.
– Rendelkezésünkre áll a füstgázelemző készülék, illetve főként a bélelt gázkémények esetében a kamera, ami lefelé és oldalra is „lát”. Ezzel állapítjuk meg, hogy megfelel-e a szabványoknak, jól rakták-e össze, megfelelőek a toldások, illetve az esetleges egyéb hibákra is felhívja a figyelmet – fogalmazott a kéményseprő.
Az új kéményekkel kapcsolatban megjegyezte: a kéményseprői nyilatkozat az építési engedélyhez a tervek alapján készül el. A felépítmény elkészültekor is a tervrajz az irányadó. Komoly eltéréskor, például nagyobb teljesítményű kémény építésekor elutasítják az engedély kiadását. Nekuti Zoltán az elmúlt évekből egy veszélyes esetet említett. Egy társasház felső szintjének lakója jelzett erős füstszagot. A kémény átvizsgálásakor derült ki, hogy a kémény nem „füsttömör”, azaz további használata életveszélyes lehet. A tüzelőberendezést egy másik, addig használaton kívüli kéményhez kötötték, így a veszély megszűnt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetért a városvezetés feljelentésével?

Tovább olvasom