Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Csonttörő folytatja

Lassan két hónap telt el az emlékezetes Los Angeles-i mérkőzés óta, ahol Nagy „Csonttörő” János mindössze 49 másodperc alatt kikapott a WBO világbajnokától, Jorge Rodrigo Barriostól. A bokszoló eltűnt a nyilvánosság elől, de most úgy nyilatkozott: folytatja pályafutását.

Ökölvívás

„ Már Los Angelesben eldöntöttem, hogy nem azzal a 49 másodperccel zárom le a pályafutásomat, hanem folytatom a bokszot. Folytatom, és igyekszem mindenkinek bebizonyítani, hogy méltó voltam arra a sok szeretetre, amit az utóbbi években kaptam a rajongóktól – kezdte Nagy „Csonttörő” János.
A Felix-Promotion ökölvívója az utóbbi hetek történéseiről is nyilatkozott.
„ Családommal töltöm az időt, de igazából azt is mondhatom, munka közt pihenek. Lent vagyunk a telkünkön Győr mellett, és azokkal a feladatokkal foglalkozom, amit egy ilyen kis kert megkövetel – mondta. – Gyakorlatilag ezt a hónapot még végigpihenem, kellett ez a hosszabb szünet. Tizennyolc éve csinálom ugyanezt, és a profi pályafutásom kezdete óta maximum kéthetes pihenőim voltak. Ezt a monotonságot kellett megtörni egy hosszabb kihagyással, hogy úgy menjek majd újra edzésre, hogy tényleg hiányzik az ökölvívás. A kezdéskor majd eldől, mennyire érzem jól magam.”
Nagy ugyanakkor kijelentette, a visszatérésével kapcsolatban korábban elhangzott szeptemberi időpont nem tartható, mert tökéletes állapotban szeretné elkezdeni a felzárkózást a világ élvonalához.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi 3 millió eurót fizethet visszamenőleg a Miocrosoft

Az Európai Bizottság emelheti a Microsoftra kiszabandó bírság mértékét és 2005. december 15-ig… Tovább olvasom