Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Csökkentik

az adóterheket

Négyzetméterenként száz forinttal csökkenhet az építményadó, a vál-

lalkozók kommunális adója pedig – egy főre vetítve – ugyancsak száz forinttal lehet kevesebb. Az előterjesztésekről a holnapi közgyűlés dönt.
Két előterjesztés is foglalkozik a helyi adókkal a csütörtöki közgyűlésen. Mindkettő adócsökkentést javasol a testületnek.
– Jelzésértékű is, hogy csökkentjük az építményadót és a vállalkozók kommunális adóját – jelentette ki Havas András alpolgármester. – Jelzésértékű, ugyanis

az adócsökkentést megígértük, ugyanakkor érezhető változást is eredményezhet. Az építményadó véleményünk szerint aránytalanul magas terhet ró az üdülőtulajdonosokra, ezért a jelenlegi négyzetméterenkénti 500 forintról 400-ra csökken. A változás elsősorban azoknak jelenthet megtakarítást, akik valamilyen oknál fogva nem tudják átminősíteni üdülőjüket, ugyanakkor rendeltetésszerűen lakásként használják. A húszszázalékos csökkentés számításaink szerint 1 millió 863 ezer forint költségvetési kiesést jelent, ugyanis jelenleg 18.625 négyzetméter a nyilvántartott üdülők területe.
A vállalkozók kommunális adója is csökken, igaz, kismértékben, egy főre vetítve 2000 forintról 1900-ra.
– Az adó mértékének már kismértékű csökkenése is ösztönző hatással lehet a vállalkozások bővítésére, a foglalkoztatás növelésére – folytatta az alpolgármester. – Ez kétmillió forint bevételkiesést „eredményez” a jövő év második felében, ugyanis az első félévben még az idei évben érvényes rendelet szerint kell adózniuk. Természetesen tudjuk, hogy nagyobb mértékű csökkentés is indokolt lehetne, de a költségvetés helyzetében – egyelőre – többre nem vállalkozhatunk. A fentebb jelzett bevételkiesést azonban még elbírja a város büdzséje.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

300 készítményt lehet januártól patikán kívül is árusítani

Mintegy 300 készítményt lehet januártól patikán kívül is árusítani - közölte az Egészségügyi… Tovább olvasom