Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Csökkentené a kétharmados törvények körét az MSZP

Drasztikusan csökkentené a kétharmados törvények körét az MSZP - írta szombati számában a Magyar Nemzet Bárándy Gergelyre, a párt jogi szakpolitikusára hivatkozva.
Az országgyűlési képviselő megerősítette a lap birtokába került, Jogállamiság és demokrácia című, a február 8-i ellenzéki egyeztetésekre készült dokumentumban foglaltakat, miszerint a szocialisták kivennék a sarkalatos törvények közül többek között a családok, illetőleg a nemzeti vagyon védelméről szóló törvényt. Szintén feles törvénybe foglalnák a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályairól, valamint a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezéséről szóló jogszabályokat.

Bárándy Gergely hangsúlyozta: a munkaanyag nem egy elfogadott dokumentum, ezért nem hozták korábban nyilvánosságra, de az abban foglaltakat vállalják. A politikus szerint a jelenlegi kétharmados tárgykörök nagy részének a mindenkori kormányzat döntési kompetenciájába kell tartoznia. Hozzátette: a választók azért adnak felhatalmazást egy kormánynak, hogy a programjában szereplő gazdaság-, család- és büntetőpolitikát, vagy éppen adópolitikát megvalósítsa, azonban a Fidesz a kétharmados törvényekkel próbálja megakadályozni a választói akarat érvényesülését.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. load 2013. november 13. 15:18
    „30.WeiseÖdenburg
    "Amit neveznek "Nemzetbiztonsági kockázatnak" . Tisztelettel ,ha ebben a témában közérthetőbben tudnál írni pár sort."
    Kérdezd meg Lázár Jánostól!
    Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár tavaly ősszel előbb azzal indokolta a félkarú rablók teljes körű betiltását, hogy így szeretnék megakadályozni, hogy az amúgy is szegény emberek ne dobják a gépekbe a kevéske jövedelmüket. Majd az általános ledöbbenést látva jött elő az újabb érvvel: az iparágban rejlő nemzetbiztonsági kockázattal, viszont ennek mibenlétéről nem árult el részleteket.
    Kiszivárgott hírek szerint egy az Alkotmányvédelmi Hivatalban készült jelentés vágta ki a biztosítékot Orbánnál, amelyben állítólag azt taglalták, hogy bizonyos bűnözői csoportok miképpen befolyásolták a döntéshozókat (szakértőket, kormánytisztviselőket, politikusokat) a szerveralapú nyerőgépek bevezetésének előkészítésekor.
    Hivatalos források ezt azóta sem erősítették meg, bár nem is cáfolták.
    Próbáld meg, neked hátha elmondják!
    Amig legalább három - szerintem megbízható - hírforrás nem erősíti meg ezt az értesülést, addig nekem ez pletyka.
    Az új, beterjesztett törvényjavaslat sem taglal ilyesfajta kockázatokat, tehát a probléma a vezető kormánypárt szerint sem létezik.”
  • 30. WeiseÖdenburg 2013. november 11. 07:57
    „28. load 2013.11.10. 21:11
    Köszönöm a felvilágosítást és. Én buta úgy tudtam minden fennálló államra nézve leselkedik " biztonsági kockázat".
    Amit neveznek "Nemzetbiztonsági kockázatnak" . Tisztelettel ,ha ebben a témában közérthetőbben tudnál írni pár sort.
    bizonyítékként írtad " nem volt ilyen " .Viszont akkor mi volt? Vagy ha volt esetleg milyen fogalommal jelölték?
    A "régen" alatt kicsit távolabbi időszakot is értettem. Jelezhetem ,valahogy elcsúszót a konkrét válasz. Tisztelettel várom
    értékes hozzászólásod.”
  • 29. Abalajobb 2013. november 11. 05:56
    „A csokkenteshez nyerni kellene.”
  • 28. load 2013. november 10. 21:11
    „24. WeiseÖdenburg
    " Tisztelettel kérdezném,milyen módszerrel szűrtétek régen a "nemzetbiztonsági rizikót" ?"
    Nem kellett szűrni, mert nem volt ilyen.
    Erre bizonyíték az, hogy az új törvényjavaslatba semmi, erre vonatkozó ellenintézkedés nem került bele.
    Kamu volt az egész.
    Egyébként örvendek, hogy segíthettem magyarázni a 22. hozzászólásomat.”
  • 27. BJ.MÓVÁR 2013. november 10. 20:33
    „A FIDESZ prominensei mindig a baloldal erőszakos hatalomvágyáról szónokol,holott pont a fidesz szeretné bebetonozni saját maguk és holdudvaruk hatalmon maradását,és további vagyonosodását! Egy demokratikus párt /igaz a FIDESZ messze nem az!/miért nem bízza a DEMOKRÁCIÁRA az ország jövőjét?? Ha esetleg nem ők nyernek a tavaszi választáson miért akarják ráerőltetni agyalmányaikat a következő DEMOKRATIKUSAN megválasztott kormányra??!!! AKKOR KI AZ ERŐSZAKOS??”
  • 26. Primax 2013. november 10. 18:59
    „1. -upho- !
    2010-ben a Fidesz-KDNP 52,76 százalékot, az MSZP 19,31 százalékot, a Jobbik 16,69 százalékot, az LMP pedig 7,43 százalékot ért el.
    Nem szereztek tehát kétharmadot a narancssárgák. A Parlamentben van kétharmaduk, amivel csúnyán vissza is élnek.”
  • 25. kokolorbi 2013. november 10. 14:25
    „körét kellene csökkenteni... nullára. Ez egy jó megoldás.”
  • 24. WeiseÖdenburg 2013. november 10. 13:44
    „22.Load. Tisztelettel kérdezném,milyen módszerrel szűrtétek régen a "nemzetbiztonsági rizikót" ?
    Gondolom én , kicsit modernizáltak azóta .”
  • 23. Legs 2013. november 10. 12:48
    „18. WeiseÖdenburg 2013.11.09. 22:32
    A víz védelme feltétlenül kell.Tudom,hogy miről beszélsz,sajnos a többségnek fogalma sincs róla.A termőföldet is védeni kell.

    A brit Barkleys bank hozzávetőlegesen 500 millió fontot (180 milliárd forintot) keresett két év alatt búza, szója és hasonló gabonákkal folytatott spekulációkkal, a bankok hasznot húznak a globális élelmiszerválságból.

    A génmanipulált vetőmagok teljes függőséget alakítanak ki a gyártó és magot elvető gazdák közt.illetve az egész társadalom függővé válhat egy konszerntől,hisz a learatott gabonát megehetjük,de a magok terméketlenek hiába vetjük el újra a magokat.

    Javaslom nézd meg a" Monsanto szerint a világ" című filmet.

    Persze lehet,hogy láttad már.Nem csodálkoznék rajta,hisz látszik tájékozott vagy témában.”
  • 22. load 2013. november 10. 08:23
    „A szerencsejáték iparág régóta sejtette, hogy a Fidesz-közeli üzleti köröknek kedvező piac-újraosztás a cél.
    Az új törvényjavaslatba szereplő szabályok lazábbak, mint a visszaélés veszélye miatt tavaly ősszel betiltott nyerőgépeknél voltak, így szigorítás nélkül az újonnan nyíló vidéki kaszinók az adócsalás melegágyai lehetnek.
    A forgalom és így a nyereség ugyanis "önbevallásos" alapon működik, és ezért nem megbízható.
    Emellett korábban jelentős veszélynek tekintették a jogalkotók a nemzetbiztonsági kockázatot is. Tavaly ősszel éppen - azóta sem ismert, nyilvánosságra nem hozott - nemzetbiztonsági rizikókra hivatkozva döntött a Ház a kormány előterjesztésére a nyerőgépek betiltásáról.
    A mostani törvényjavaslat ugyanakkor semmilyen, ezt a veszélyt kivédő garanciális elemet nem tartalmaz.
    Az felette kétséges, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ezt a rizikót is mérlegelni tudja a jelentkező vállalkozók megbízhatósági "szűrésén".
    Ezt az állapotot kell kétharmados törvénnyel bebetonozni.
    Bravó!”
  • 21. WeiseÖdenburg 2013. november 10. 01:44
    „"Egyik hazai vezető sajtó értesülése szerint a sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyben befektetők több mint 100 milliárd forint kártérítésre perlik a magyar államot"
    A hírt a Fidesz szóvivő asszonya is megerősítette. Oszkó Péter volt Pü. Miniszter és kolléganője a magyar állam mellett fognak tanúskodni,Tátrai Miklós az Állami Vagyonkezelő volt vezetője és volt kollégája szintén az állam érdekében és mellett adja vallomását.”
  • 20. WeiseÖdenburg 2013. november 09. 23:59
    „17. Legs 2013.11.09. 21:49
    A finoman a közérthetőségre kell törekedni,olvasónak viszont tájékozottnak és jó asszociációs készséggel rendelkezni.
    Milyen beruházásról van szó? Ki a felségterület igazgatására aspiráló két honfi ?
    A "modernizáció" számomra azt jelenti,hogy forró az előadott téma,kínos az aratásban dolgozni akaró szereplőknek!
    Nagyon egyet értek a jelenleg alkotott "Kaszinó" működésének szabályozásával. Ahogy Bözsi néni a falú bölcse,nem kell a gyereket a vízzel kiönteni,de a vizet sem.”
  • 19. Örkény 2013. november 09. 23:04
    „Ne aggodalmaskodjatok!

    Egy bizonyos anyagi szint fölött már semmi,
    egy bizonyos anyagi szint alatt pedig minden a
    tied extrém helyzetben.”
  • 18. WeiseÖdenburg 2013. november 09. 22:32
    „17.Legs . A jövőben a víz mint stratégiai kincs még katonai konfliktushoz is vezethet. Nagyon ügyes és furfangos módszereket dolgoztak ki egyes " érdekes törekvéseket képviselő országok" befektetői körei. A lényege beruházás álcázásaként a földterület megszerzése a kiszemelt vízben gazdag ország területén tudva tudván a "beruházás" -hoz tartozó jelentős összegű " Hektár" föld alatt,kiváló minőségű ,nagy mennyiségű " ivóvíz" található! A pikantéria,hogy a mélyben levő vízbázis tölcsér szerűen helyezkedik el,kitermelésre csak a tölcsér közepén a "beruházás" területén a "nagyon eredményes". A nyugati sajtó említést tett,hogy képesek a helyi politika egyes nagyságait bevonni a tervükben .
    Természetesen nem az szuverén felségterület gazdasági és stratégiai érdekeit szolgálva. A Nemzetközi Jog által elfogadott Választott Bíróság elé került egy ügy,mert egy ilyen törekvést meg akadályozott "felségterület" aktuális politikát irányító népképviselet. Az adott felségterülettől követelnek milliárdos kártérítést /nem forintban/.
    At ügy pikantériája,hogy a régi "pénzügyi irányító " és munkatársnője az ország igazáért tanúskodik! Míg az adott ország ellen vall pénzügyi befolyásuk alá került két nemes politikai vezető ,kik aspiránsok a felségterület igazgatásának átvételére.”
  • 17. Legs 2013. november 09. 21:49
    „16. WeiseÖdenburg 2013.11.09. 21:29

    A kimoderált részt is elolvastam.Még olvashattam.”
  • 16. WeiseÖdenburg 2013. november 09. 21:29
    „12.Legs Nagyon egyet értek a lényeget a pontosan felvázoltad. Nagyon zavaró ez a módszer,több Európai ország ezen belül az öreg kontinens gazdasági és pénzügyi erősítésén fáradozó "csoportokat" . Az agresszív hírszerzési tevékenység,
    mint Merkel Asszony és más politikai és gazdasági prominens telefonjának lehallgatása az említett érdekeket szolgálja.
    <moderálva>”
  • 15. astra1 2013. november 09. 21:21
    „Majd az EJU megmondja neked mit termelsz és mit nem...”
  • 14. rommel2 2013. november 09. 20:20
    „HA ÚJRA A TERMELÉST ÁLLITJUK A GAZDASÁG KÖZÉPPONTJÁBA A SPEKULÁCIÓ HELYETT ,
    NOS AKKOR KILÁBALHATUNK .........................”
  • 13. ATX 2013. november 09. 20:14
    „10: "A kutyát nem érdekli, hogy az adott kormányzó párttagok között előzőleg mennyi
    volt a káder," Lehet, hogy a kutyát meg Téged ez nem érdekel, a józanul gondolkodókat, akik már átéltek pár rendszert viszont igen. Ezért írtam, hogy kutyából nem lesz szalonna. De írhattam volna azt is, hogy egyik kutya, másik eb...”
  • 12. Legs 2013. november 09. 18:59
    „8. WeiseÖdenburg 2013.11.09. 14:51

    Egy , árnyék-bankrendszert hoztak létre a világon, amelyben a kockázatokat és az eszközöket szisztematikusan félreértékelik, hogy a haszon a tőkések, bankárok és politikai segítőik zsebében kössön ki.”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Mol prioritása az együttműködés folytatása, a horvát kormány hamarosan reagál

A Mol pénteki, rövid közleménye egyértelműen arra utal, hogy a cég tovább keresi az együttműködés… Tovább olvasom