Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Csökkent a munkanélküliség

Győr-Moson-Sopron - Hét hónap óta először csökkent a munkanélküliség a megyében, igaz, csak kilencven fővel. Még így is kétszer annyian vannak utcán, mint egy éve.


A győri Szabó Zoltán idén februárig folyamatmérnökként dolgozott egy Pápa melletti autóipari cégnél. Akkor a gazdasági válságra hivatkozva elbocsátották. Lapunknak csütörtökön elmondta, hogy azóta majd ötven helyen próbált elhelyezkedni, de a cégek négyötöde nem is válaszolt jelentkezésére. Végül a győri Cooper Bussmann Hungaria Kft. felvette, és hétfő óta gyártómérnökként alkalmazza. Varga Balázs, az amerikai tulajdonú társaság gyárigazgatója kifejtette: a kft. tavaly ősszel telepedett le a győri ipari parkban, a tömegtermelést pedig idén tavasszal kezdték meg. Biztosítékokat gyártanak, jelenleg 31-en dolgoznak náluk, de a létszámot az év végéig szeretnék megduplázni. Mérnökök és logisztikusok mellett fizikai dolgozókat, karbantartókat és operátorokat keresnek.

Szabó Zoltán és a Cooper Bussmann Hungaria Kft. példája is mutatja, hogy vannak kedvező jelek a megye munkaerőpiacán. Ugyancsak ezt támasztja alá az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb, májusi adatsora. Eszerint fél Mosonmagyaróvár lélekszámának megfelelő, 14.692 ember van állás nélkül Győr-Moson-Sopronban, ami 90-nel kevesebb, mint áprilisban. A munkanélküliségi ráta csökkent (0,1 százalékponttal 7,2 százalékra), amire tavaly október óta nem volt példa. Jó hír, hogy már második hónapja apadt a pályakezdő álláskeresők száma (most 42-vel); rossz, hogy két hónap után ismét volt csoportos leépítés (87 embert érintett).

A harminchárom éves győri Szabó Zoltán február óta próbált elhelyezkedni, és a héten tudott újra munkában állni. Fotó: Bertleff András
A harminchárom éves győri Szabó Zoltán február óta próbált elhelyezkedni, és a héten tudott újra munkában állni. Fotó: Bertleff András

Mindez azonban még korántsem jelenti azt, hogy vége a válságnak, és mostantól a foglalkoztatottság határozott bővülését tapasztalhatjuk. A tavalyi adatokkal összehasonlítva amúgy sem túl rózsás a kép. A munkanélküliek száma jelenleg 0,7 százalék híján éppen duplája a 2008. májusinak. Ennél nagyobb növekedést csak Komárom-Esztergom megye volt kénytelen elszenvedni. Pályakezdő munkanélküliből nálunk 86 százalékkal van több, mint egy esztendeje.

Emellett hiába jelentettek be a megyei cégek, intézmények 853, állam által nem támogatott munkahelyet a megyei munkaügyi kirendeltségeknél, ez mindössze körülbelül fele az egy hónappal korábbinak és a tavaly ilyenkorinak. Jelenleg 1418 állás betöltetlen, szemben az áprilisi 1771-gyel.


Kevesebb a szezonális munka

Magyarországon 563.800 álláskereső volt májusban. Ez az áprilishoz képest enyhe, 0,9 százalékos (ötezer fős) csökkenést mutat, míg az előző év azonos időszakához képest 32,8 százalékos növekedés volt megfigyelhető. A kedvező változás leginkább annak köszönhető, hogy jelentősen nőtt a támogatott foglalkoztatásba, elsősorban a közcélú munkahelyekre elhelyezkedő álláskeresők száma. A szezonális jellegű állások hatása idén kisebb volt, mint a megelőző években (a munkanélküliek száma egy évvel ezelőtt májusban 4,1, két éve 4,6 százalékkal csökkent egy hónap alatt).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kék fény: kivételezett a rendőrség a külföldi gyorshajtókkal

Magyarország - Eddig a magyar állampolgárok nem, csak a külföldiek nézhették meg a traffipax… Tovább olvasom