Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Csökkent a kereslet a luxuslakások iránt

Vélhetően még az idén elkészül a győri Marcal-tó melletti lakópark új koncepciója. A Pápai út menti terület tulajdonosa, az Integrál-H rt. már elkészíttette a terveket, azokat azonban nem fogadta el a településfejlesztési bizottság, mivel túlzsúfoltnak ítélték a 256 lakásos luxusparkot.
illusztráció
Heves tiltakozást váltott ki tavaly a koncepció, a környékbeli lakók számára rendezett fórumon még a nem éppen jóízű „gettósítás" szó is elhangzott. A környék lakóit elsősorban azért zavarná a terület rendezési terve, mivel az érinti az ő hátsó kertjeiket is. Imre István, az Integrál-H rt. elnök-vezérigazgatója úgy véli, a csaknem fél évszázados házak és a telkek értékét olyan mértékben megnövelné egy ilyen jellegű területrendezés, hogy a jelenleg a töltés melletti, „lepusztult" állapotú mélykertek tulajdonosainak csak előnyére válhatna.

Módosítani kell az elképzelést

A tizenhét tagú településfejlesztési bizottság döntése értelmében tehát módosítani kell a terveket, amely csaknem tízmillió forintos költséggel jár, de úgy tűnik, holtpontra jut a koncepció a piaci kereslet ingadozása miatt is – tájékoztatta lapunkat a vezérigazgató. Imre István szerint a luxuskategóriájú, négyzetméterenként csaknem 300 ezer forintos kész lakások iránt csökkent a korábbi érdeklődés, az Integrál kénytelen várakozó álláspontra helyezkedni, s ennek tükrében dolgozni az új koncepción. A tulajdonos cég reméli, hogy még az idén sikerül a városépítési irodával és az illetékes hatóságokkal közösen kialakítani az új rendezési tervezetet és jövőre talán elkezdődhet az építkezés, amely már idén megindult volna, ha a bizottság rábólint. Az eredeti tervben húsz darab, két-, illetve háromszintes, oldalteraszos ház felépítése szerepelt, a parkoló gépkocsiknak föld alatti garázshelyet biztosítottak volna, s közterületnek meghagyott tóparti sétány kiépítését is tervbe vette a tulajdonos. A víztől árvízvédelmi fal választotta volna el az önálló parkot, amelyből kis sétányok vezetnek a tópartra.

Változást remélnek

Érdemes-e azonban parti sétányt kiépíteni és egyáltalán luxusparkban gondolkodni, amíg maga a tó állapota nem változik? Imre István szerint a víz kikotrása az Integrálnak nemcsak nem feladata, de igazán nem is érdeke, maga a tó így is megfelel az igényeknek, csak a vízpart kialakítására nézve kell terveket készíteni. Hiszen nem sorolható éppen luxuskategóriába az önkormányzati tulajdonú disznóhizlalda, de a tónak az a része sem, amelybe évtizedekig folyt a disznóürülék. Sándor András, a tavat bérlő nádorvárosi horgászegyesület elnöke lapunknak elmondta, mindenképpen változást remél akár a lakópark építésével összefüggésben, akár máshogy.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsőfilmes magyarok bemutatkozása Washingtonban

Fiatal magyar filmesek első alkotásait mutatja be az amerikai közönségnek a washingtoni National… Tovább olvasom