Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Csökkent a Fidesz tábora

A Szonda Ipsos szerint a jobboldalon némi mozgás figyelhető meg.
A Fidesz a választás utáni gyarapodást követően valamelyest veszített táborából, a Jobbik pedig a múlt havi csökkenést követően mintha magára talált volna, visszaszerezte korábbi támogatottsági pozícióit - a felmérést a szerdai Népszabadság közli.

Az MSZP táborának mérete és összetétele az elmúlt negyedévben nem változott, ugyanazok tartanak ki a párt mellett, akik a választáson is rájuk szavaztak – derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből.

A lakosság egészén belül 37-12 a Fidesz–MSZP arány, a Jobbikot 9, az LMP-t 3 százaléknyian támogatják. A biztos pártválasztói körben a kormánypártra 61, a szocialistákra 18 százaléknyian voksolnának, a nemzeti radikális pártra 14, míg a legkisebb parlamenti pártra 4 százaléknyi elkötelezett választópolgár adná le szavazatát – a Szonda Ipsos július 15–21. között, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1500 fő megkérdezésével végzett közvélemény-kutatása alapján.

Olvasóink írták

108 hozzászólás
  • 108. gjozsi88 2010. augusztus 14. 12:41
    „GYMS!
    De nem ő állitotta, hogy csusztatás van...,hanem Te!
    Nagyon elfogytál...,ahogy a jobboldaliak általában!”
  • 107. GYMS 2010. augusztus 13. 21:50
    „"Mi nem igaz és hol a csúsztatás?"

    Kérdezze kezelőorvosát, vagy gyógyszerészét!”
  • 106. gjozsi88 2010. augusztus 13. 19:55
    „GYMS!
    "A jeles mellé azonban csak akkor jár a DICSÉRET is, ha a 104. hsz.-t (amely hemzseg a csúsztatásoktól, féligazságoktól, hazugságoktól) az eddigieken felül még MINIMUM háromszor idemásolod 24 órán belül!"

    Hogy miért másoltam ide háromszor?
    Mert egyszer sem kaptam választ?
    Mi nem igaz és hol a csúsztatás?”
  • 105. GYMS 2010. augusztus 13. 17:28
    „Jól van papagáj... JELES! (Mármint ügybuzgalomból... Rákosi et. éppen az ilyen ügybuzgó, fáradhatatlan harcosokra volt a legbüszkébb.)
    A jeles mellé azonban csak akkor jár a DICSÉRET is, ha a 104. hsz.-t (amely hemzseg a csúsztatásoktól, féligazságoktól, hazugságoktól) az eddigieken felül még MINIMUM háromszor idemásolod 24 órán belül!”
  • 104. gjozsi88 2010. augusztus 12. 21:15
    „nég annyit:
    Erre a kérdésre mikor kapunk választ?

    : Mikor nem mondott igazat Orbán Viktor?
    A kampányban, amikor mindenben utolsók vagyunk, a gazdaság pocsék, vagy most, amikor az IMF szükségtelenségét azzal indokolta, hogy stabil a gazdaság, hiányunk európai legjobbak közt van, az adósságunk középmezönyben...?

    Vagy most kell az IMF hitel, vagy nem?

    "Májusba a Matolcsy azt mondta, lehivjuk az utolsó 6 milliárdot és még 10-20 milliárdról is megegyezünk!
    Nincs koherens program mondta az IMF és hazament!
    Az utolsó 6 milliárdot nem engedik lehívni!

    Ugyan ez az ember junbiusban azt mondta, nincs szükségünk az IMF-re!
    A mi dolgunk, hogy érjük el a kőbe vésett 3,8%-os hiányt!
    Nekünk csak az Unió val kell megegyezni, tartani fogjuk a hiányt!

    Ugyan ez az ember egy hónappal késöbb:
    Nem fogunk beledögleni, hogy meglegyen a hiány, másnak sincs meg!
    (de azok a mások, 2008 után növelték a hiányukat, mikor a viktor is azt akarta,de ez nem volt járható út, a világ viosszafordult és kiadást csökkent! Miből gondoljátok, hogy nekünk megengedik ,hogy 2006 óta tartó deficit csökkentő eljárás után visszaforduljunk arra az utra, ahonnan azok a mások járhatatlanság miatt visszafordultak?)

    Minősítsd Te magad azokat az embereket, akik ezt a követhetetlen káoszt még támogatják, miközben az ország összes adata a fidesz kormány óta romlik”
  • 103. gjozsi88 2010. augusztus 12. 21:13
    „GYMS!
    Akkor idézem a konkrétumaidat!

    "1. "az IMF kivonulás kb hasonló mértékű kár okozással azonosítható!"

    Szerinted...mások szerint meg éppen hogy nem, sőt...

    2. "miután az IMF azt mondta, hogy nincs végig kondolt konszepció..."

    Mármint koncepció? De...van. Októbertől ezen koncepció jegyében folytatódnak a tárgyalások. A befektetők is tudják ezt, nyilván ezért nőtt a bizalmuk..."

    "Az adójóváírás intézményének eltörlése nem jár feltétlenül bércsökkenéssel, ezt te is jól tudod, csak hazudsz...."

    Ebben hol vannak a konkrétumok?
    A "sőt", "De..van!,"hazudsz"... az nem az!
    A "süt"-re illene példát mondanod, lehetőleg piaci szereplők, vagy más országok kormányzati felelősségi körében tartozókak közül!
    A "De ..van"-t részletesebben kibontani, mert nem tudjuk, hogy a célok milyen eszközökkel és hogy valósulnak meg!
    A "hazudsz"-t pedig számokkal alátámasztani, hogy Te hiteles légy!

    Egyébbként tartalmi kérdésekről vitázunk, ahol a helyesirás másodlagos, ráadásul az iskolában én úgy tudom, hogy kézzel írást és nem gép és gyors írást tanítottak!

    "”
  • 102. GYMS 2010. augusztus 12. 20:00
    „Ha velem vitatkozol, akkor engem idézz, ne mások gondolatait! A vitakultúra legelemibb játékszabálya ez (is)...
    Tovább rontja hozzászólásaid amúgy is gyengécske színvonalát az ijesztően pocsék helyesírásod. Áruld már el, hogy hol sikerült (ha sikerült) magyarból leérettségizned? Az én volt gimimben ilyen "produkcióra" nem járt volna elégséges, az biztos...”
  • 101. gjozsi88 2010. augusztus 11. 20:47
    „GYMS!
    Ilyen konkrétumok szerepelnek a jobboldali hozzászólásokban.

    Van konszepció..!
    Úgy tesz a kormány, hogy jobb legyen!
    Nemzeti érdekeket tartja szem elött!
    Az emberek érdekeit képviseli...stb!

    A hogyan és milyen eszközökkel....?
    Ez lenne a konkrétum!

    Erre a kérdésre mikor kapunk választ?
    : Mikor nem mondott igazat Orbán Viktor?
    A kampányban, amikor mindenben utolsók vagyunk, a gazdaság pocsék, vagy most, amikor az IMF szükségtelenségét azzal indokolta, hogy stabil a gazdaság, hiányunk európai legjobbak közt van, az adósságunk középmezönyben...?

    Kell nekünk IMF hitel, vagy nem?
    Májusba a Matolcsy azt mondta, lehivjuk az utolsó 6 milliárdot és még 10-20 milliárdról is megegyezünk!
    Nincs koherens program mondta az IMF és hazament!
    Az utolsó 6 milliárdot nem engedik lehívni!

    Ugyan ez az ember junbiusban azt mondta, nincs szükségünk az IMF-re!
    A mi dolgunk, hogy érjük el a kőbe vésett 3,8%-os hiányt!
    Nekünk csak az Unió val kell megegyezni, tartani fogjuk a hiányt!

    Ugyan ez az ember egy hónappal késöbb:
    Nem fogunk beledögleni, hogy meglegyen a hiány, másnak sincs meg!
    (de azok a mások, 2008 után növelték a hiányukat, mikor a viktor is azt akarta,de ez nem volt járható út, a világ viosszafordult és kiadást csökkent! Miből gondoljátok, hogy nekünk megengedik ,hogy 2006 óta tartó deficit csökkentő eljárás után visszaforduljunk arra az utra, ahonnan azok a mások járhatatlanság miatt visszafordultak?)

    Minősítsd Te magad azokat az embereket, akik ezt a követhetetlen káoszt még támogatják, miközben az ország összes adata a fidesz kormány óta romlik!”
  • 100. GYMS 2010. augusztus 11. 19:26
    „Akkor jól sejtettem: te tényleg hülyének nézed az embereket (akár csak az elvtársaid) ... Most legalább őszinte voltál!

    (A konkrétumokat meg a korábbi hozzászólásokban ezerszer leírták mások, leírtam én is, miattad biztosan nem fogom/fogjuk ezeregyedszerre is leírni, az biztos.)”
  • 99. gjozsi88 2010. augusztus 11. 15:29
    „GYMS!
    "Magyarul: az emberek hülyék, mert beveszik a Fidesz "félrevezető" kommunikációját..."

    Megfelelő következtetést vontál le, és ennek ékes bizonyítéka a mi meddő viánk, mely a Te konkrétumokat nélkülöző hozzászólásai miatt vált azzá!
    Ugyanis nem tudtunk meg egy csomó dolgot!
    Pl: Mikor nem mondott igazat Orbán Viktor?
    A kampányban, amikor mindenben utolsók vagyunk, a gazdaság pocsék, vagy most, amikor az IMF szükségtelenségét azzal indokolta, hogy stabil a gazdaság, hiányunk európai legjobbak közt van, az adósságunk középmezönyben...?
    Az is érdekelne, hogy devizahitelesek tekintetében mitől jobb a 200ft feletti svájci frank, mint a Bajnai idején a 174?
    ... és még számos ellentmondás!”
  • 98. GYMS 2010. augusztus 11. 00:48
    „"Az embereket nem én nézem le, hanem a Fidesz..."

    "Amit a Fidesz művel azt nem a gazdasági, közgáz egyetemen tanítják, hanem a kommunikáció területén, ez indokolja a népszerüségét!"

    Magyarul: az emberek hülyék, mert beveszik a Fidesz "félrevezető" kommunikációját...

    Akkor ki is nézi le az embereket? :D
    Ehhhh.... Tényleg kár minden másodpercért, amit rád pocsékoltam! (Igaz, néha jókat mulattam az ilyen és ehhez hasonló zagyvaságaidon, úgyhogy azért némi kárpótlásban csak részesültem... :)”
  • 97. gjozsi88 2010. augusztus 10. 21:22
    „még annyit:
    Amit a Fidesz művel azt nem a gazdasági, közgáz egyetemen tanítják, hanem a kommunikáció területén, ez indokolja a népszerüségét!
    Azonban a devizahitel törlesztőrészt is ez a mafla bázis fizeti és meg van győződve, hogy kevesebb, mint a szocik idején a 174 ft svájci franknál!
    No comment!”
  • 96. gjozsi88 2010. augusztus 10. 21:11
    „GYMS!
    Megnéztem az ajánlott oldalt!
    Hát az többé kevésbé ellentmondásos!
    Ugyanis egyes intézkedéseket önállóan értelmez, miközben a szuperbruttó az adósáv szélesítéssel kedvezmény a munkavállalónak összeségében!
    Ugyanis a nettó bérek emelkedtek!
    Amiről most vita van, hogy a mostani helyzetet és nem a múlt századi adótörvények átalakitását kell értelmezni, a mostani rendszerből vezetnének ki adójóváirást!
    Ha védhető az álláspontod számokkal igazold, ahogy a kormány bírálói tették a különböző kalkulátorok segítségével!

    Az embereket nem én nézem le, hanem a Fidesz, aki a kampányban arról beszélt, hogy mindenben utolsók vagyunk, majd hatalomra jutott, két hét alatt bedöntötte a forintot, majd azzal indokolja az IMF szükségtelenségét, hogy a gazdaság stabil, a hiányunk európa élvonalában, adósságunk középmezönyben...!
    Azt az ellentmondást firtatni nem fárasztás, legfeljebb attól tud az lenni, hogy nincs rá érdemi válasz!”
  • 95. GYMS 2010. augusztus 10. 12:32
    „gjozsi88!

    ÉN a magam részéről tényleg BEFEJEZTEM veled ezt a meddő vitát! Szajkózd csak a marhaságaidat, habár halkan megjegyezném, hogy az embereket lenézed, ha azt gondolod, hogy változatlanul vevők a hazugságaitokra. 8 év alatt kiismertek benneteket alaposan, ezért a lengyel testvérpártotok sorsára fogtok jutni!
    Leghevesebben az adójóváírással kapcsolatos véleményemet bíráltad... Tudod mit? Inkább vitatkozz vele:

    http://adougyek.hu/tart/cikk/ca/0/71871/1/adougyek/Miert_kell_megszunnie_az_Adojovairasnak

    Engem meg ne fárassz többet a mérhetetlen ostobaságaiddal! Ha kérhetném...”
  • 94. gjozsi88 2010. augusztus 09. 16:33
    „GYMS!
    Nem az utolsó szó jogáért "harcoltam", hanem a megválaszolatlan kérdésekre szerettem volna választ kapni, tudod a nemzeti együttmüködés jegyében!
    De ahogy a kormányodnak sincs végig gondolt elképzelése, ugy te sem tudod érvel alátámasztani imádatodat!
    A vakon hiszek egy Viktorba, normális helyen nem szokott elég lenni...!
    Nálunk még nagy bázisa van....!”
  • 93. GYMS 2010. augusztus 09. 11:38
    „Jól van ovis...tiéd lett az utolsó szó! Majd kapsz egy barackot a fejedre az óvónénidtől... :)”
  • 92. gjozsi88 2010. augusztus 08. 08:49
    „GYMS!
    Csupa konkrétum...!

    "Szerinted...mások szerint meg éppen hogy nem, sőt..."
    De nem tudjuk kik azok a "sőt"-ök?

    "Mármint koncepció? De...van. Októbertől ezen koncepció jegyében folytatódnak a tárgyalások. A befektetők is tudják ezt, nyilván ezért nőtt a bizalmuk..."
    Konkrétan?
    Mert senki nem tudja, a bizalom nem nött, legfeljebb kivárás van!

    " Az adójóváírás intézményének eltörlése nem jár feltétlenül bércsökkenéssel, ezt te is jól tudod, csak hazudsz...."
    Ez maga egy gyöngyszem!
    A vakon hiszek Viktorban igazi példatára!

    "A konstruktív bizalmatlansági indítványtól éppen egy 2/3-os többséggel rendelkező kormánynak nem kell tartania... Hát még a feri kormányát sem sikerült megbuktatni sem ezzel, sem mással! :)"
    Ebből nem tudtuk meg, hogy ha tuti, akkor miért kellett mégis kivezetni a konstruktiv bizalmatlansági inditványt, szükiteni a népszavazást?

    "Amilyen ügyeket te felhozol, azokban egy közös van: bűncselekmény hiányában egyikben sem született bírósági ítélet!"
    dE NEM BÜNCSELEKMÉNY HIÁNYÁBAN, mert közpénzeket felhalmozó cégek tüntek el, hanem ELKÖVETŐ hiányában!
    Óriási különbség!

    "A legszorosabb eredmény, amit én olvastam, az 62%, illetve 20%. De azért a remény hal meg utoljára... :D D D"
    De ugye a tény nem attól tény, hogy olvastad-e?”
  • 91. GYMS 2010. augusztus 08. 00:34
    „Mivel semmi újat nem írtál, ezért a 87. hsz.-om van továbbra is érvényben. Már ne haragudj, de egy papagájjal nem társalgok... Hányszor cáfoljam meg tételesen a hazugságaidat? Családos ember vagyok, van nekem jobb dolgom is, mint kényszeres orbánfóbiásokkal vitatkozni...”
  • 90. gjozsi88 2010. augusztus 07. 18:17
    „Még annyit:
    A Tárki adatai igy pontosak:

    "A FIDESZ-KDNP támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében júliusban 39% (szemben a júniusi 46%-kal), míg az MSZP tábora a teljes lakosság körében 13% (a júniusi 10% után). A biztos szavazó pártválasztók körében azonban már 62% a FIDESZ-KDNP (ez az elmúlt hónapokban 65-70% között volt) és 20% az MSZP szavazóinak aránya (szemben az elmúlt hónapok 13-16% közötti arányával), azaz a kormánypártok 42 százalékponttal vezetnek az MSZP előtt.

    Azért ezt is érdemes elolvasni, nem csak a Bayar összeollózott csusztatását, mert itt viszonyszámok is vannak!
    Attól, hogy 62%-ra nött, csak annyit jelent, hogy a biztos választók száma csökkent és ez mindenképpen elgondolkodtató, főként akkor ha az emberek a saját pénztárcájukon fogják érezni a Kontár kormány Budapesten cimlapsztori valós következményeit!”
  • 89. gjozsi88 2010. augusztus 07. 18:09
    „folyt:
    Az önkormányzatokban több, mint 80%-ban független jelöltek indulnak és töltenek be tisztséget!
    Hát ennyire fontos a pártoskodás!
    A 4. pontod!
    91-ben sem a szocik voltak kormányon, ráadásul Solyom sem baloldali politikus!

    ". Az adójóváírás intézményének eltörlése nem jár feltétlenül bércsökkenéssel, ezt te is jól tudod, csak hazudsz...."
    Számszakilag az adójóváirás kivezetése nettó bércsökkentéssel jár!
    Erre mondta a fidesz, hogy majd emelik a minimálbért!
    Ez meg a vállalatok számára bérköltség növekedéssel jár!

    Ha annyira biztosak magukban, miért törölték mégis el?
    Ez a kérdés, ahogy a népszavazás intézményének a karcsusítása is, miután ők 300 ft os vizitdijért is népszavaztak!

    7-re!
    Az viszont kérdés, hogy a jobboldali Kaya Ibrahim, ezüsthajó, Deusch raktárba vett beléptetőjéért, a vádalkuval megszüntetett grippenekért, az orbán felmondott kanadai szerzödés 100 milliárdjáért, a mostani Kósa bukta 150 milliárdjáért miért nem vonnak felelőségre senkit!
    Ugye nem azt akarod állitani, hogy makulátlanok?

    "Amilyen ügyeket te felhozol, azokban egy közös van: bűncselekmény hiányában egyikben sem született bírósági ítélet! Keller "üvegszem" Laci 0 (azaz nulla) ügyet derített fel! Azért azt látom, hogy csillagos ötösre felmondtad a "komcsi-mantrát"... :D"

    Nem büncselekmény hiányában!
    Tévedés van!
    Ugyanis a Kaya Ibrahim ügyekben például volt büncselekmény, mert köztartozást felhalmozó cégek tüntek el,Ez tény!
    Hogy nem lehetett eljárni?
    Mert az eladó rosszhiszemüsége nem bizonyítható, a vevő egy fiktiv személy, akinek csak az adataival visszaéltek!
    Arról nem beszélve, hogy a sok ügy a beejtöernyözött Poolt Péter hatékony közreműködésével el sem jutott bírósági szakig, mert az ügyészségen visszautasították a feljelentést, huzták,halasztották elévülésig, vagy állandóan feljelentés kiegészitést kértek!”
108 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy busz - 1 súlyos, 6 könnyű sérült (fotó)

Felborult egy busz Tápiószecső belterületén kedden éjszaka, a balesetben heten megsérültek. Tovább olvasom