Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Csodával határos módon tartja magát a védmű Romániában

Akár 400 millió köbméter víz is zúdulhat a gát menti falvakra, ha az átszakad. Az emberek mégsem akarnak elköltözni. Romániában az árvíz miatt erőszakkal is kitelepíthetnek embereket.
Katonák segítenek a töltés erősítésében, egyelőre sikeresen, de a helyzet a vízügyi szakemberek jelzése szerint még romolhat.

Bár nagy a baj a Duna romániai szakaszán, főleg a középső folyásnál és az ország keleti részén, kevés helybéli lakos segíti a katonaságot és a csendőrséget. A kivételek közé tartozik a Braila megyei Chiscani, ahol a falusiak egy hete éjjel-nappal vállvetve dolgoznak a gáton az egyenruhásokkal. Ott megerősítették az öt kilométeres védvonalat, de éjszaka az eső és a növekvő vízhozam miatt repedések keletkeztek a gáton. Több falut és Braila kikötővárost is fenyegeti az ár. Constanta megyében az éjjel öt településről 200 embert költöztettek ki a gátakon átszivárgó víz miatt.

A legválságosabb helyzet Romániában továbbra is a Duna középső szakaszán volt. A Dolj megyei Bistret községből a felszólítás ellenére csak a lakosság fele távozott és sokan hazamentek időközben. Szerdán ott járt Tariceanu miniszterelnök és Blaga belügyminiszter. Utasították a hatóságokat, hogy akár erőszakkal evakuálják a községet, mégis legalább 3 ezren ellenállnak. A csendőrség az éjszaka és reggel nem tudta meggyőzni az embereket, erőszakot mindeddig nem alkalmaztak.

A szakemberek szerint csodával határos, hogy a megrepedt védmű még tartja magát és a 400 millió köbméter víz nem árasztotta el Bistretet és a környező falvakat Románia déli részén.

Krónika HÍrszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 04.27.

Tovább olvasom