Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Csillagra tekintő remény

„ Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek” (Mt. 2/10.)

A januári „kora tavaszban” többek számára a remény is megfagyott. „Túl vagyunk” az ünnepeken. Sokan kifosztattak – önmaguk által. Sajnos többeknél nem csupán a pénztárca kong az ürességtől. Alig néhány napja, hete rekordokat döntő fogyasztási lázban égett a magyar, több százmilliárdot költött karácsony előtt. Ezt sajnos oly módon tette, hogy cserébe bizonytalan jövőjét adta zálogul, hiszen azt vásárolta el, amiért még meg sem dolgozott. Jó üzlet a karácsony – a különféle üzletláncok és bankok mögött álló befektetők megint rajtunk tollasodtak.
Közben csendben jönnek a háromkirályok. Ablakaink alatt tudakozódnak. Keresik a házat, ahová Betlehem pusztájából végül befogadták a Kisdedet. Azonban mindenütt Heródesekbe botlanak – nyájas, szép szavak (szeretet, békesség „meg minden”), s közben a szívekben tovább izzik a megosztó gyűlölet.
Akkor ott Júdea királyszülő városában, bár szentül meg volt győződve róla, végül mégsem Heródes győzött. Mert leplezni ugyan akár sokáig is lehet, de legyőzni az igazságot sohasem. A kései Heródesek ma sem győzhetnek, mert aljas, képmutató, megtévesztő egoizmusukkal és az isteni igazság ellen való hadakozásukkal önmaguk felett mondanak ítéletet.
Akiket a csillag vezet, csak ideig-óráig kísérthet meg a sötétség (hogy a próbák által is erősödhessenek). S akik hűségesek voltak hozzá, azokat útjuk végén, a cél előtt sem hagyja el. Így voltak az üstökös nyomában járó királyok is. Fejük felett hamar szétoszlottak a kormos fellegek, s amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. Napkelettől Betlehemig vezette őket, míg meg nem állt a hely fölött, ahol a Gyermek volt. A házba lépve ott találták a Gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak neki. (Vö.: Mt. 2/9–12.)
Bár sok mindent elvehetnek tőlünk, Istenbe vetett hitünket, reményünket sohasem, ahhoz csak mi tudunk hűtlenné válni. Az ember kiköltekezhet – akár munka nélkül, csupán hitelből is –, komfortosabbá teheti életét; boldogságkeresése meddő próbálkozás marad csupán, míg a csillagra hittel fel nem tekint. De vajon a mi házunk felett megáll-e a csillag? A karácsonyi Betlehem pusztájából képesek voltunk-e hétköznapi életünkbe emelni a Kisdedet? Bármilyen hideg is legyen a január, gazdaságilag bármilyen zord kilátásokkal is „kecsegtessen” a jövő, ha hűségben megmaradunk a csillag útján, akár még boldogabb is lehet az életünk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ Hóhér”: német ellenfél

A Pro-Box Promotion január 20-án, Pápán rendezi bemutatkozó gáláját, melynek programjában a veretlen… Tovább olvasom