Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Csiga, a leggyorsabb úszónő

Szél Friderikát nem kell bemutatni senkinek. Most mégis megpróbálkozunk vele. A 18. évében járó, hatszoros (négy normál-, kettő rövid pályán) felnőtt bajnok úszó eredményeit jól ismerik a sportbarátok; ezúttal a civil életébe is bepillantást engedett – erről csevegtünk vele. De tempóztunk is pár hosszt.
Friderika kedvence a krémes Fotó: Karnok Csaba
Négyen foglaltunk helyet a Stefánia cukrászda egyik kétszemélyes asztalánál, Szél Friderika, e sorok írója és két krémes. Utóbbiak hosszú percekre megmenekültek a villáktól, nehéz ugyanis egyszerre beszélgetni, jegyzetelni és „falni".

– Úszni még Orosházán tanultam meg, anyuék beírattak bennünket – a nővéremmel Adriennel – egy tanfolyamra, én ott ragadtam. Szegedre 2001-ben költöztünk, a testvéremet ide vették fel iskolába, jómagam pedig a SZUE-ba kerültem, mostani edzőmhöz Kiss Gyulához – kezdte történetét Szél Friderika.

Felnőtt trófeák

Az eredmények sem maradtak el: Frida két ifi bajnokságot nyert (2003, 2004) és tagja volt az ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmes 4x100-as gyorsváltónak (2004). Ezzel párhuzamosan már a felnőtt trófeákat is gyűjtötte, rövid pályán 100 méteren kétszeres bajnok (2004, 2005), a normál medencében pedig eddig négy aranyat szerzett, 50 és 100 gyorson (2005, 2006). Az idei budapesti Európa-bajnokságon (július 30-ától augusztus 6-áig tart majd) várhatóan négy számban indul, 50 és 100 gyorson, valamint a 4x100-as gyors és vegyes váltóban. Egy betegség miatt múlt csütörtöktől kezdhetett el komolyan készülni. Sok szürke hétköznap vár még rá a rajtig, első felnőtt világversenyéig.

Napi tíz kilométer

– Időm szinte semmire sincs, úszom – napi 10 kilométert, de edzőtáborban nem ritka 15-16 sem –, tanulok és alszom. Általában 5 órakor kelek, 6-tól edzés, nagyjából fél 8-ig, innentől következik az iskola – a Deák Ferenc Gimnáziumba járok –, úgy délután egyig, hazaugrom ebédelni, egy kicsit pihenni és negyed négytől következik a második tréning, majd este 5-6 órától a tanulás. A hétvégén azért akad szabadidőm – ha éppen nincs verseny... –, ilyenkor szívesen bulizok a barátaimmal, házibuli vagy a Sing-Sing jöhet szóba. De a kézilabdások és a pólósok mérkőzéseire szívesen járok barátnőmmel, Lukács Lillával.

Divat, életmód, kaja, pasik. Ezt a témakört sem passzolta, nem is felezett, és telefonos segítséget sem vett igénybe. Az egyik kedvenc étele a társaságunkban türelmesen várakozó francia krémes, a másik pedig a brassói aprópecsenye: „De csak anya tudja igazán jól csinálni, úgy ahogy szeretem, csakis azt eszem meg" – fűzte hozzá. A divatot igyekszik követni, nővérével és barátnőjével jár vásárolni, megbízik az ízlésükben – és ők is az övében. Hétköznapokon farmer- és pólópárti, de szoknyát nyáron is ritkán láthatnak rajta. A konditerem (edzéseken) és a szauna is szerepel a programjában. És akkor a legkényesebb téma, a fiúk:
– Hogy mit nézek meg először egy srácon, nem is tudom... Az fontos, hogy sportoló legyen. Az életkor is döntő: ha jön velem szembe egy jó kiállású negyven körüli férfi, legfeljebb megállapítom, hogy jó pasi, de az már nekem öreg. Bocs', de ezzel nem akartam senkit sem megbántani. Volt egy komoly kapcsolatom, amely csalódással ért véget, már túltettem magam rajta, de...

Érezhető volt, erről többet nem kíván beszélni, ennyi tartozik a nyilvánosságra, és kész.

Magánszféra. Innen el kell távolodni, tegyük ezt autóval: – Szeretek vezetni, van jogosítványom is; néha megkapom a családi Suzukit. Az eddigi leghosszabb utam Szegedről Csorvásra vezetett, ott élnek a mamámék. Hogy milyen autót szeretnék? Egy BMW-vel már kiegyeznék, de ez még csak álom.
Készül egy, a csorvásinál hosszabb útra is, amelyre egy esztendő múlva kerülhet sor, és nem kocsival küzdi le a távolságot.

– Harmadikos vagyok a gimiben, és azt tervezem, hogy úszóösztöndíjjal amerikai egyetemen tanulok tovább. Lenne rá reális lehetőség, például Floridában vagy Pittsburgben. Az angoltudásomon még akad csiszolnivaló, de nem lenne vele probléma. Hogy milyen szakon? Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam, majd csak választanék egyet.

Pekingre készülve

Visszatértünk a sporthoz.

– Lehangoló, rossz érzés, amikor egy-egy kisebb versenyen már 18 évesen korelnöknek, öregnek számítok. De én még tervezek, a pekingi olimpián mindenképpen szeretnék részt venni, hiányozna a pályafutásomból. Hogy mi a legfontosabb számomra az életben? A család. A szüleim mindent annak rendelnek alá, hogy úszhassak és minél jobb eredményeket érjek el. Köszönöm...

Közben kikotyogta, van egy beceneve, melyet a családon belül édesapja ragasztott rá: Csiga. Az ok, hogy korábban szinte lassított felvételként mozgott – no nem a vízben – és ha haladni, sietni kellett, ez neki nem sikerült. Szóval ő Csiga, az ország leggyorsabb úszónője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 04.27.

Tovább olvasom