Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Csicsáky Péter lett ˝Az év bankára˝

Csicsáky Pétert választották „Az év bankárává" a Magyarországon működő bankok vezetői - jelentették be a MasterCard „Az év bankja" program 2010-es díjkiosztó gáláján csütörtök este. A TakarékBank Zrt. elnök-vezérigazgatója azok közé a bankvezetők közé tartozik, akiknek neve egybeforrt bankjuk nevével – áll az indoklásban.

„Az év bankja" program keretében kilenc kategóriában adtak át díjakat a megmérettetésben részt vett hitelintézeteknek és bankároknak. Míg a többi kategóriában egy összesen közel száztagú zsűri szavazatai alapján osztják ki a díjakat, „Az év bankára" kategória annyiban különleges, hogy a hazánkban működő bankok vezetői szavazzák meg minden évben, azaz a versenytársak véleménye alapján születik meg a döntés, ami külön elismerést jelent a díjazottnak.

„Feltételezem, hogy az elismerés személyesen az általam végzett munkának is szól, de úgy érzem, a díj jelentős részben annak a komoly erőfeszítésnek az elismerése, amelyet a TakarékBank munkatársai évek óta végeznek a takarékszövetkezeti szektor fejlesztése és versenyképesebbé tétele érdekében." - mondta el Csicsáky Péter a díj kapcsán.

Csicsáky Péter tizenhat éve tagja a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. menedzsmentjének, ahová ügyvezető igazgatóként került. Ma a hitelintézet elnök-vezérigazgatója. Irányításával folynak évek óta azok a fejlesztési programok, melyek révén a TakarékBank a hazai takarékok ernyőbankjaként központi szolgáltatásokat nyújt és termékfejlesztést végez a takarékszövetkezetek számára. Vezetése alatt indult el 2008-ban a TakarékPont hálózat azzal a céllal, hogy a korábbinál szorosabb egységes lakossági és kkv-termékeket és szolgáltatásokat kínálhassanak a közös márkanév alatt hozzá csatlakozó takarékszövetkezetek. Az országos lefedettséget nyújtó hálózat mára 23 taggal 343 takarékszövetkezeti fiókot foglal magába és az ország második legnagyobb egységes ATM hálózatát működteti.


Csicsáky Péter (53)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott 1981-ben. Első munkahelye az Országos Piackutató Intézet volt, ahol vállalati megbízások alapján egy-egy termék, termékcsoport piaci lehetőségeiről szakmai tanulmányokat készített. 1984-től hat évet töltött a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban, mint munkatárs, majd 1990-1994 között a Kereskedelmi Bank Rt-ben dolgozott. 1994-től dolgozik a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt-ben. 2006-ban a Magyar Bankszövetség és a VOSZ elnökségi tagjává választották, emellett a Fehérvár FC Felügyelő Bizottságának elnöke.


TakarékBank Zrt.

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-t (TakarékBank) 1989-ben hazai takarékszövetkezetek alapították. Részvényeinek többségét (58,1 százalék) ma is a szövetkezeti szektor tagjai birtokolják, miközben 1997 óta a társaságban kisebbségi (jelenleg 37 százalékos) részesedéssel rendelkezik a frankfurti központú DZ Bank AG. A TakarékBank mérlegfőösszege 2009-ben 379,5, milliárd forint volt, betétállománya 304, míg hitelállománya 154 milliárd forintot tett ki, adózás utáni eredménye pedig elérte az 1.478 millió forintot.

A TakarékBank elsődleges feladata a takarékszövetkezeti integrációhoz tartozó hitelintézetek egységes piaci fellépésének elősegítése, versenypozíciójuk megőrzése, illetve termék és szolgáltatás palettájuk szélesítése: segítségével, illetve szervezésében olyan termékeket és szolgáltatásokat is kínálhatnak ügyfeleiknek, amelyeket jogszabályi, vagy gazdaságossági korlátok miatt önállóan nem tennének. A piaci jelenlét erősítése érdekében 2008 májusától központi szereplőként létrehozta és koordinálja a takarékszövetkezetek és bankok minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPontot.

A TakarékBank fenti tevékenységek mellett befektetési bankként, TakarékInvest márkanév alatt - közvetlen banki ügyfeleinek kiszolgálása mellett – versenyképes termékeivel és teljes körű befektetési szolgáltatásaival direkt tőkepiaci kapcsolatot teremt a takarékszövetkezeti integráció hitelintézetei és azok ügyfelei számára is.

Olvasóink írták

  • 1. mr_akkush 2010. november 12. 21:13
    „Örülök, hogy vannak bankok! Nincs gondom a pénzemmel....
    remélem értik:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt Pál: Magyarországnak jól képzett, tettre kész, elhivatott katonái vannak

Az államfő pénteken, a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisán megtartott, Új lendület 2010 … Tovább olvasom