Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Csepreghy: 2018-ig mindenütt lesz szélessávú internet

A kormánynak az a célja, hogy 2018-ig az ország teljes területén legyen szélessávú internet-szolgáltatás, amire 180 milliárd forint keretösszeget különítettek el - közölte az európai uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár pénteken Debrecenben.
Csepreghy Nándor szerint ez a lakosságnak lehetővé teszi az elektronikus ügyintézést, a vállalkozások pedig kizárólag digitális úton adhatják majd be a pályázati dokumentumokat.

A helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy a Brüsszellel kötött partnerségi megállapodás alapján a 2014-2020-as költségvetési időszakban Magyarország 34,5 milliárd euró, mintegy 12 ezer milliárd forint támogatást hívhat le.

"Ekkora összeg Magyarország fejlesztésére egy összegben soha nem állt még rendelkezésre" - tette hozzá.

A források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, de a kormánynak az a szándéka, hogy az EU-források felhasználása nem lehet mentőöv a megmaradásért, hanem olyan segítség, ami a hátrányok ledolgozására szolgál, segíti a hazai kkv-k felzárkózását a külföldi gazdasági szeplőkhöz - ismertette Csepreghy Nándor.

A helyettes államtitkár szerint olyan innovációs programokra van szükség, amelyek a foglalkoztatás terén segítik elérni azt a célt, hogy 2020-ig ötmillió adófizető legyen az országban. Ez további 900 ezer ember bevonását jelenti a foglalkoztatásba, ideértve a klasszikus területek mellett a részmunkaidőben, illetve a távfoglalkoztatásban résztvevőket - magyarázta.

A foglalkoztatás mellett a közlekedésfejlesztést emelte ki Csepreghy Nándor, hangsúlyozva azt a törekvést, hogy minden megyeszékhely gyorsforgalmi utakkal kapcsolódjon a hazai autópálya-hálózathoz, az összes autópálya elérje az országhatárokat, és javuljon a vidéki települések elérhetősége.

A tervezett változtatások közül elmondta: január elsejétől minden vállalkozás, amelyik az előző évben befizetett adójánál kevesebb támogatási forrást igényel, bankgarancia nélkül teheti ezt meg.

Ugyancsak kedvező változás, hogy ameddig ki nem fizetik a pályázónak a támogatás 90 százalékát, addig nem kell saját erőt betennie a fejlesztésbe, 300 millió forint beruházási összeg alatt pedig normatív rendszert határoznak meg, s aki a feltételeket teljesíti, ebben a formában azonnal hozzájut a pályázati pénzhez - magyarázta Csepreghy Nándor.

Hozzátette: az új rendszerben a pályázati kiírás megjelenését követően 30 napon keresztül senkinek nem lesz lehetősége beadni a pályázatát. Minden vállalkozás és önkormányzat, a várakozási idő lejártával, egyszerre kap lehetőséget arra, hogy - kizárólag - elektronikus úton beadja a dokumentumokat.

Csepreghy Nándor fontosnak nevezte a "területi döntéshozók helyzetbe hozását", s kijelentette: 2020-ig olyan fejlesztési rendszer kiépítése a cél, ami Magyarországot akkor is versenyképessé teszi a régióban, ha már EU-források nem, vagy csak kevésbé állnak majd rendelkezésre.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke a 2014-2020 közötti uniós támogatási ciklusra való felkészülési projektet lezáró rendezvényen bemutatta a megye területfejlesztési programját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KDNP: vasárnaponként csak a családi vállalkozások üzletei lehessenek nyitva!

A KDNP megfelelő megoldásnak tartaná a "szabad vasárnapra", ha a hét utolsó napján - néhány… Tovább olvasom