Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Csatatér az Erzsébet téren

Több ezer tüntető csapott össze a rendőrökkel az Erzsébet téren, miután azok a Bajcsy-Zsilinszky útról könnygázzal a Dohány utcai zsinagógához szorították a demonstrálókat. A Fidesz százezres megemlékezése az Astoriánál zavartalanul folyt le, de a tömeg egy része helyben maradt.

Csatatérré változott a budapesti Bajcsy-Zsilinszky út Erzsébet tér felőli oldala, ahol a rendőrök újabb és újabb "hullámban" könnygázgránátokat és gumilövedékeket lőnek ki - jelentette az MTI tudósítója hétfőn 17 óra után a helyszínről.

A rendőrök a Deák téri evangélikus templomig szorították a tüntetőket, akiket folyamatosan a helyszín elhagyására szólítanak fel. A templomnál a díszburkolat elkészítéséhez sok macskakövet tárolnak, a tüntetők ezekből próbálnak barikádokat építeni. A rendőrség továbbra is használja a vízágyúkat, amelyek kék és zöld folyadékot lőnek ki a demonstrálókra. Az MTI tudósítói szerint, a tüntetők kővel dobálják a rendőröket, akik visszadobják a köveket a tüntetőkre. A rendőrökkel összecsapók között feltűnően sok bőrfejű, illetve arcát sállal, maszkkal eltakaró fiatal látható. Ezek mindent törnek-zúznak, ami a kezük ügyébe kerül.

Ezt követően lovas rendőrök vágtattak végig a Károly körúton az Astoria felé, a demonstrálókat a Dohány utcai zsinagóga előtti térre szorították. A tüntetők közül többen megdobálták a zsinagóga épületét, néhányan feliratokat téptek le.

***

Budapesti beszámolók szerint a tüntetők nagyobb csoportjai indultak el a Corvin-közből a Kossuth tér irányába. A Nyugati térnél és az Alkotmány utcánál készenléti rendőrök könygázzal, illetve vízágyúval oszlatják a több ezres tömeget. A jelek szerint a Bajcsy-Zsilinszky utcáról a Deák Ferenc tér felé próbálják szorítani a tüntetőket, útját állva annak, hogy a demonstráció elérje a Kossuth teret.

Az MTI jelentése szerint 16.30-ra az Erzsébet és a Deák teret, valamint a Károly körutat megtöltötte a tömeg, egészen az Astoriáig, ahol tart a Fidesz és a KDNP nagygyűlése. A feltámadó szél a nagygyűlés színhelye felé viszi a könnygázfelhőt.

Időközben megkezdődött a Fidesz nagygyűlése az Astoriánál, miközben nem messze, a Bajcsy-Zsilinszky úton rendőrök és tüntetők csatáznak. Először Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szólt a több ezer fős tömeghez. Martens óvott az erőszaktól, de egyben nyilvánvalóvá tette, hogy szerin

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem volt ötös a lottón

Tovább növekedett a miiliárdos lottónyeremény, miután ezen a héten sem volt telitalálat az ötös… Tovább olvasom