Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Csalás gyanúja miatt indult eljárás Ferihegyen

Csalás gyanúja miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) ismeretlen tettes ellen; a gyanú szerint a Ferihegyen korábban taxiszolgáltatást végző gazdasági társaság valótlan forgalmi adatok alapján fizetett díjat a repülőtéri üzemeltetőnek - közölte a rendőrség kedden a honlapján.
Az RRI által ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozás során gyanú vetődött fel arra vonatkozóan, hogy egy - a Ferihegyi repülőtér üzemeltetőjével szerződéses kapcsolatban álló - taxiszolgáltatást végző gazdasági társaság 2006 és 2010 között valótlan forgalmi adatok alapján fizetett fuvaronkénti díjat a Budapest Airport Zrt.-nek, és ezzel megkárosította a céget.

Az RRI munkatársai házkutatást tartottak az érintett, budapesti székhelyű gazdasági társaság telephelyein, a tulajdonos és a tisztségviselők lakásán, ahol a nyomozók különböző dokumentumokat és informatikai eszközökön tárolt adatokat foglaltak le.

Több honlap is beszámolt arról, hogy Veres István vállalkozónál, a Zóna Taxi vezérigazgatójánál tartottak házkutatást. A rendőrök olyan iratokat kerestek, amelyek alapján kiderülhet, hogy okozott-e kárt a Zóna Taxi a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airportnak, a reptéri taxiszolgáltatásra kötött szerződéssel.

Veres István az MTI-nek elmondta, hogy valóban volt nála házkutatás, de szó nem volt semmilyen csalási ügyről. A házkutatási határozat szerint az Sz. György és társai ellen vesztegetés miatt folyó nyomozás ügyében jártak nála, illetve cége irodájában a rendőrök.

"Csalásról sem szóban, sem írásban nem volt szó" - tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy 2008 óta nem fuvaronként, hanem havi fix összeget fizetett a Zóna Taxi a repülőtérnek. A rendőrök egyébként a lakásán a gyerekeinek a laptopját foglalták le, míg az irodájából könyvelési iratokat vittek el - mondta Veres István.

Az MTI úgy tudja, Sz. Györgyöt - azaz Sziebert Györgyöt, BKV-s jogi igazgatót - kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

A vesztegetési ügy 2009. december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök először egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Sziebert jelenleg házi őrizetben van, Rényi-Vámossal szemben lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos munkahelyi baleset Fejér megyében

Munkavégzés közben meghalt a Fejérvíz Zrt. egyik dolgozója kedden. Tovább olvasom