Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Csákányi Eszter mostanában szembesül az idő múlásával

Csákányi Eszter mint Arkagyina hirtelen kiválaszt egy ifjút a nézők közül, odagurítja hozzá a székét, és végigjátssza egy fruska minden rajongó fázisát. Pirul, kacag, félszegen vigyorog, izgatottan dobol a lábával.
Bizonyítandó, hogy tud ő még fiatal szerepeket is alakítani. A szegedi Reök-palotabeli Sirály-előadás kapcsán egy készséges, de kissé fáradt komikától kaptam röpke hét percet a beszélgetésre, melyből kiderül: mint Arkagyinának, neki is fáj az öregedés.

– A Krétakör Színház rendezője, Schilling Árpád hírhedten keményen bánik színészeivel. Elképesztő feladatokat kell néha megoldaniuk. Egy laikus számára például érdekes volt, hogy a Sirályban percekig szenvedélyesen csókolózik partnerével, halálos csönd közepette...
– Minden igazi rendező, művész keményen bánik a színészeivel. Ezzel szembesültem azokban a színházakban is, ahol ezelőtt játszottam. Nehéz dolog, amit tudomásul kell venni. Sokkal többet lehet tanulni a kritikából, mint a dicséretből. Persze ezt nem könnyű beismerni, és ilyenkor az ember a saját családján veri le a szeretet hiányát.

– A társulatban ön a rangidős a színésznők között. A tyúkanyó szerepét be kell néha töltenie?
– Amikor bajban vannak, kérik a segítségemet, legyen az bármilyen ügy. Örülök, hogy tudok nyújtani nekik valamit. Gyakran vagyok lelki tanácsadó is. Mindössze négy lány van a társulatunkban, és nagyszerű érzés, hogy jó a viszonyunk. Azért jöttem közéjük, mert ez egy elképesztő energiai-szellemi bázis, amire nekem nagy szükségem van.

– Régi barátja, Kulka János is úgy nyilatkozott egyszer: önnek nagyon jót tett a Krétakör. Kinyílt tőle művészileg. Mit gondol erről?
– Nagyszerű adomány az élettől, hogy itt játszhatok. Mindig is érzékeny voltam a jelekre. A Katona József Színház tagja voltam, mikor Schilling Árpád ott rendezte vizsgaelőadását. Rögtön éreztem, hogy ezzel a fiatalemberrel nekem még dolgoznom kell. Később helyem lett a társulatban.

– Egy markánsan felfelé ívelő pályát tudhat magáénak. Milyen kudarcok, sikertelenségek érik mostanában?
– Ha nagyon őszinte akarok lenni, leginkább a magánéletemben érzem ezt, a munkámban kevésbé. Mostanában szembesülök az idő múlásával, és ezt nehezen viselem. Ezekről a dolgokól szeretek a szerepeimben beszélni, és ezért külön öröm Arkagyina figurája. Könnyű, de nehéz feladat is egyben.

– Ez a társulat nem bulvárarcokból áll. Önre azért még kíváncsi a média. Vannak kifogásai ellene?
– Ha igazi érdeklődés és kíváncsiság van a munkám iránt, akkor elmegyek bármilyen műsorba. Most például szerepelek egy videoklipben – a Belmondo együttes kért fel –, és amikor forgattunk, mindenféle bulvármédium kíváncsiskodott. Ha elvállalok egy ilyen feladatot, vagy egy olyan közügyért állok ki, ami vonzza a bulvárt, akkor azt el kell fogadnom. Olyankor a teljesen idétlen, buta kérdésekre megpróbálok értelmesen válaszolni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tojáslikőrkuglóf

Tovább olvasom