Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

Csak tervek vannak az útfelújításra

Folytatás az 1. oldalról.

A tegnapi figyelemfelkeltő akció két éven belül már a harmadik volt, a tíz éve felújításra szoruló út rendbetételét három éve ígéri az utat fenntartó állami közútkezelő, de minden évben azt a választ kapja az önkormányzat, hogy nincs pénz a munkálatokra. Cserjés László, Győrújfalu polgármestere, aki háromszor írt levelet az ügyben Kóka János gazdasági miniszternek, nem lát más kiutat, hiszen a falu már mindent megtett.
– Három éve elkészültek a tervek a felújításra, amelybe – annak ellenére, hogy nem lett volna köteles – az önkormányzat is beszállt kétmillió forinttal, remélve, hogy ez felgyorsítja az ügyintézést. Azóta semmi nem történt, pedig több szakértő is elismerte, hogy az út veszélyes, s több baleset is történt a rossz burkolat miatt.
– Tudom, hogy a forgalom csökkentése nem oldható meg, de legalább a szörnyű állapotban lévő úttal kellene tenni valamit. Meg kell várni, míg valaki meghal? – tette fel a kérdést a főút mellett lakó Mikola Anikó, aki szintén részt vett a demonstráción.
Az önkormányzat, miután évekig hiába várt, csak ígéreteket kapott, elszánta magát, hogy próbapert indítson az állam ellen. A hírre több, hasonló helyzetben lévő alföldi falu is jelezte, hogy csatlakozna a perhez, miután azonban a győrújfalui képviselő-testület két tagja aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy pervesztés esetén a falunak esetleg sokba kerülne az eljárás, elhalasztották a pereskedést – legalábbis adtak még egy esélyt annak, hogy kérésüket meghallgatják. Ha ez a lépésük sem jár sikerrel, a polgármester megszavaztatja a képviselő-testületet arról, elindítsák-e a pert. Cserjés Lászlótól megtudtuk, hogy az ott élők támogatják a tervet: az 1221 lakóból 770-en aláírták az erre vonatkozó támogató nyilatkozatot.
Jövő csütörtökön délután újabb, ezúttal félpályás útlezárást tervez az önkormányzat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepel az Alsó-Lövérek iskolája

Duplán jubilál a soproni Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola, hiszen ötven éve állnak a… Tovább olvasom