Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Csak néhány városban maradt el az ünnepi tűzijáték

Miskolcon, Kazincbarcikán és Szekszárdon a tűzijáték, Budapesten pedig egy műrepülő bemutató maradt el, és a Zenehajó is késéssel indult a hétfői vihar miatt.
Miskolcon, Kazincbarcikán és Szekszárdon a tűzijáték, Budapesten pedig egy műrepülő bemutató maradt el, és a Zenehajó is késéssel indult a hétfői vihar miatt. A fővárosi tűzijáték és a többi esemény azonban rendben lezajlott - derül ki abból az összegzésből, amelyet az Operatív Törzs készített a látványosság után hétfőn késő este.

A mentőket rendkívüli esethez nem hívták hétfőn, Budapesten egyébként egész nap 44 embert láttak el, 13-an kerültek könnyebb sérülésekkel kórháza.

A tűzoltók hétfő éjfélig összesen 411 riasztást kaptak az országban a vihar miatt, nagy részét vidéken. Főként kidőlt fákhoz, leesett cserepekhez és vizet szivattyúzni vonultak. A legtöbb bejelentést Budapestről, Pest megyéből, Győr-Moson-Sopron és Békés megyéből kapták. A Békés megyei Köröstarcsán villám csapott a templomba 22 óra után, megrongálódott az épület teteje körülbelül 100 négyzetméteren, így azt fóliával takarták le. Sérültekről sehonnan sem érkezett hír - mondta a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság szóvivője.

A pirotechnikusok tájékoztatása szerint a tűzijáték valamennyi látványeleme megvalósult, a vihar ellenére csupán néhány működésképtelen pirotechnikai termék maradt, ezek hatástalanítását a tűzszerészek egy órán belül befejezték. A hidak mentesítését a szakemberek közvetlenül a program után megkezdték, kedd hajnalra a Lánchidat és az Erzsébet hidat is átadták a forgalomnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint csaknem 250 ezren látták élőben a tűzijátékot, rendbontás sehol nem volt. A rendezvényeket egyébként hétfőn körülbelül 1500 rendőr biztosította a fővárosban.

A Duna lezárását a rendőrség a tűzijáték után azonnal feloldotta. A hajósok a rendelkezésre álló összesen 82 kikötőből 66-ot foglaltak el.

A fővárosi tűzijáték után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök telefonon gratulált az Operatív Törzs munkájához, és minden résztvevőnek megköszönte az együttműködést.

hirado.hu/Független hírügynökség

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jamaicánál jár a Dean hurrikán

Vasárnap elérte Jamaica partjait a Dean hurrikán. A viharos erejű szél fákat csavart ki, és… Tovább olvasom