Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -1°C | 8°C

Csak jövőre normalizálódik?

Magyarország - A Magyar Téglás Szövetség elnöke szerint a „több sebből vérző" hazai építőipar fellendítéséhez állami megrendelésekre van szükség. Egymillió ember sorsa múlik az ágazat helyzetén.

„Több sebből vérzik az építőipar, a válság ezt az ágazatot sem kerülte el" – jelentette ki a Kisalföldnek Kató Aladár, a Tondach Magyarország Zrt. vezérigazgatója. A Téglás Szövetség elnöke szerint ahhoz, hogy a helyzet normalizálódjon, állami, önkormányzati megrendelésekre, uniós források bevonására van szükség.


– A tavaly érkező válság milyen állapotban találta a hazai építőipart?

– Az építőiparra s az építőanyag-iparra is az évek óta szűkülő piac volt a jellemző. Ehhez jött még a válság, ami további visszaesést okozott, ráadásul az energiaárak is drasztikusan emelkedtek.

Az is nagy problémát jelentett, hogy az állam kivonta a támogatásokat a piacról, 2008-ra 180 milliárd forintra csökkent a forrás a korábbi 230 milliárdról. Pénzügyi válság van, a bankok nem szívesen vagy csak drágán hiteleznek. A lakásépítésre viszont az a jellemző, hogy 80 százalék a hitel és 20 százalék az önerő. A kereslet gyengül, a gyarapodáshoz a hitelpiacnak kell konszolidálódnia.


– Számokban kifejezve milyen visszaesést tapasztaltak?

– 2007-ről 2008-ra a Téglás Szövetséghez tartozó gyártók nettó árbevétele szinte nem vagy csak 1–2 százalékkal csökkent. A kapacitáskihasználtság viszont csak 82–83 százalékos volt. A Tondach Magyarország Zrt. tatai cserépgyárában le is állítottuk a termelést.

A rendelésállomány 2009 februárjára az egy évvel korábbihoz képest jelentősen, 40 százalékkal visszaesett.

Ez a teljes téglaiparra igaz. A lakásépítések is csökkentek. Öt-hat év alatt az egy- és kétlakásos épületek száma 20 százalékkal esett vissza. Igaz, a három-négy lakásos ingatlanok száma nőtt.

Kató Aladár vezérigazgató
Kató Aladár vezérigazgató

– Az iparban foglalkoztatottak létszámát hogyan érintette a kialakult helyzet?

– Az építő- és építőanyag-ipar (MAÉSZ) gyártói 400 ezer embernek adnak munkát. Összesen a beszállítókkal, a kiegészítő iparágakkal együtt egymillió ember sorsát határozza meg az ágazat. Tavaly 120 dolgozót bocsátottak el a szövetség vállalatai és várhatóan idén is körülbelül ennyivel kell számolni. Ez persze nem jelentős leépítés, de mindenképpen jelzésértékű. A Tondach Magyarország Zrt. a tatai üzem leállításával két lépcsőben, tavaly augusztusban és idén januárban összesen 110 dolgozójától vált meg. Ugyanakkor zöldmezős beruházással, 78 munkatárssal üzembe helyeztük a békéscsabai új gyárunkat.


– Mi lehet a megoldás, a kiút a válságból?

– Cégünk a belföldi visszaesésre az export növelésével reagált. 2008-ban az összes termelésünk 30 százalékát külföldi piacokon értékesítettük. A hazai válságos helyzetből egyetlen kiutat látok: az állami megrendelések növelését, illetve uniós források bevonását. Információink szerint erre lehet is számítani. Számítunk az önkormányzati fejlesztési pályázatok gyorsítására, szűkebb régiónkban ilyen például Csornán a volt községháza felújítása, illetve a Széchenyi-iskola rekonstrukciója. Az építőipart levegőhöz kell juttatni.

A Tondach csornai gyárában egyelőre nem fejlesztenek, de leépítés sem lesz. Fotó: Cs. Kovács Attila
A Tondach csornai gyárában egyelőre nem fejlesztenek, de leépítés sem lesz. Fotó: Cs. Kovács Attila

– Mennyi időn belül állhat vissza a régi rend?

– Nincs bizakodó hangulat. Sokan 2009 második felére jósolják a javulást, én azonban mindenképpen arra számítok, hogy ez a helyzet eltarthat 2010-ig is.


– Vezérigazgató úr ismeri a külföldi adatokat is. Hasonló a helyzet?

– A Tondach tíz országban harminckét gyáregységgel van jelen. Romániában tavaly több mint 60 százalékkal növeltük értékesítésünket, idén erre nem számíthatunk, ahogy a többi keleti országban sem. A fejlesztések visszaestek, romlik például a lej is. Auszt-
riától Csehországig, Bulgáriától Ukrajnáig egyértelműen látszik, hogy válságban van az ágazat.


– A csornai üzemmel milyen terveik vannak?

– Csorna a cégünk központja. A közeljövőben nagy fejlesztéseket nem tervezünk a városban, a meglévő kapacitást szeretnénk jól kihasználni. Létszámcsökkentésre tehát nem kell számítani. A Tondach Magyarország Zrt. öt gyáregysége összesen 540 alkalmazottat foglalkoztat. Ebből 110-en Csornán dolgoznak. Most a békéscsabai gyárat fejlesztettük, márciusban adjuk át az új üzemet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos hóhelyzet: lassú a forgalom

Nem okozott fennakadást, de lelassult a forgalom a havazás miatt Kelet-Magyarországon is.… Tovább olvasom