Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Csak influenzaszerű, vírust nem mutattak ki

Egyre nagyobb a remény arra, hogy a szűkebb haza lakói, ahogy a 2005–2006-os időszakban, idén is megússzák az influenzajárványt. Bár az év hetedik hetében is emelkedett a megyében az influenzaszerű megbetegedések száma, ám a korábbiaknál mérsékeltebben.
Tegnapra összesítette az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nyugat-dunántúli régiója az influenzafigyelő szolgálatban részt vevő háziorvosoktól kapott betegforgalmi adatokat. Eszerint az év hetedik hetében a megyében az előző hét adataival összevetve ugyan emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma, de kisebb mértékben a korábbinál. Százezer lakosból 522-en fordultak orvoshoz az előző hét 439-es számával szemben.
A megyében változatlanul gócokban fordulnak elő influenzaszerű megbetegedések, a legnagyobb mértékben Mosonma-

gyaróváron és környékén. A megyében eddig nem mutatták ki az influenza egyik alfaját sem. A nyugat-dunántúli régió másik két megyéjében, Vas és Zala megyében már „tetten érték” az influenza A-vírusát korábban, az elmúlt héten azonban már nem regisztráltak ilyen betegeket. Az influenzaszerű megbetegedések esetleges szövődményéről nincs adata egyelőre a szolgálatnak – tudtuk meg dr. Széles Klárától, az ÁNTSZ régiója járványügyi főorvosától. Az eddig a megyében különböző légúti betegségekkel orvoshoz fordulók mintegy fele gyermek volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszonyatos áron a szegedi építési telkek

Horribilis összegért juthat saját portához az, aki Szegeden szeretne építkezni. Egy ezer… Tovább olvasom