Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Csak elektronikusan!

Budapest - A területalapú támogatás egységes kérelme idén már kizárólag elektronikus úton nyújtható be – hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Az igényeket legkésőbb május 15-ig kell leadniuk a gazdálkodóknak. A papíralapú formanyomtatvány a múlté, kérelmezésre és adatváltoztatásra is kizárólag a www.mvh.gov.hu honlapon elérhető kitöltőfelület használható. A mellékleteket egyes intézkedéseknél továbbra is papíron várja a hivatal.

Az MVH gondolt azokra, akiknek mindez nehézséget okozhat. Ezért hozzávetőlegesen 800 képzett falugazdász és agrárkamarai tanácsadó nyújt ingyenes segítséget az ügyfeleknek. A szükséges infrastruktúrával, országosan csaknem 900 „e-ponton" előre egyeztetett időpontban, ütemezetten megkezdődött az egységes kérelmek elektronikus kitöltése, majd valamikor a hónap közepén a véglegesített kérelmek benyújtására is sor kerülhet. Az ebben való részvétel számos feltétele közül fontos, hogy a gazdálkodó mint regisztrált ügyfél szerepeljen a hivatal nyilvántartási rendszerében és a falugazdásztól vegye át a zárt borítékban érkező, ügyfélkapu használatára jogosító azonosító számot.

A kérelembenyújtáshoz szükséges ismeretek elsajátításához további információkat nyújt az e-kerelem.mvh.gov.hu internetes portál, továbbá az MVH-honlapon található oktatófilm. Az egységes területalapú támogatásra vonatkozó kérdéseivel bárki fordulhat az MVH központi ügyfélszolgálatához az 1/374-3603 és az 1/374-3604-es telefonon, illetve a 40/100-505-ös kékszámon. A kérdések az e-kerelem@mvh.gov.hu e-mail címre is elküldhetők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Naponta megosztott munkaidő

Győr-Moson-Sopron - Kisalföld SMS»30/30-30-449 Szeretném tudni, hogy joga van-e a munkáltatónak a… Tovább olvasom