Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Csak a hangulatot sikerült javítani az orosz-EU csúcson

A hangulat javításán kívül nem sokat sikerült elérni Szocsiban az orosz-EU csúcson, de ez nagyjából meg is felelt az orosz várakozásoknak és érdekeknek.
Putyin ismét egyértelművé tette, hogy Oroszország megbízható energetikai partner marad a jövőben is, de a konkrét európai kérésektől, például a Gazprom gázszállítási monopóliumának megtörésétől elzárkózott, illetve erős pozícióban lévő tárgyalópartnerként kerek-perec megkérdezte, mit tudnak az európaiak ellentételként nyújtani.

Márpedig, ahogy az orosz sajtó pénteki elemzései rámutatnak, egyelőre semmit. És amíg az orosz energetikai cégeket nem engedik be az európai elosztórendszerekbe addig nincs miről tárgyalni.

Ennek fényében az oroszok számára rendkívül fontos és kedvező volt, amit Schüssel osztrák kancellár, mint az Unió soros elnöke mondott, hogy ő tisztán gazdasági ügynek tekinti a gázüzletet, ebben az esetben ugyanis nem politikai, hanem gazdasági érvekkel és ajánlatokkal kellene Putyint megkörnyékezni.

Krónika hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilakoltatnák a vadházasságban élő amerikai párt

Pénzbüntetés fenyeget egy amerikai családot, mivel házasságon kívül nevelnek gyerekeket. A… Tovább olvasom