Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Critical Mass: elindultak a biciklisek

Megkezdődött a Critical Mass, azaz kritikus tömeg névre keresztelt biciklis demonstráció szombaton délután három óra körül Budapesten.
A kerékpárosok az I. kerületi Tabánból indultak, majd több híd és nagy budai illetve pesti csomópont érintésével a Városligetig tekernek. Ott a szokások szerint a biciklik magasba emelésével zárul a program. Az út hossza 12 kilométer, a tervek szerint ezt két és fél óra alatt teszik meg.

László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke a Független Hírügynökségnek néhány perccel a délután három órás indulás után azt mondta, hogy nagyon sokan vannak. Akkor a menet eleje már az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartott, a legtöbben pedig még csak vártak arra, hogy nekikezdhessenek az útnak. A biciklisek a Tabánból indultak, az Erzsébet híd, Astoria, Kálvin tér, Ferenciek tere, Erzsébet híd, Attila út, Alagút, Lánchíd, Kossuth tér, Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út érintésével a Városligetbe tekernek. Az autósok ezért ezeken a helyeken korlátozásra számíthatnak. A tavalyi Critical Mass felvonuláson a szervezők becslései szerint 80 ezren voltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtalálták a Cozma halálát hozó kést?

A Marian Cozma életét kioltó kést keresték fémkeresőkkel a rendőrök a 8-as főút melletti erdőben,… Tovább olvasom