Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Cozma-gyilkosság: Tudják ki szúrt

A rendőrség már tudja, hogy ki Marian Cozma gyilkosa. A Veszprém megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a megyei napilapnak úgy nyilatkozott: egyértelműen bizonyítható, hogy ki az a három ember, aki részt vett a gyilkosságban, tudják azt is, hogy a végzetes szúrást ki követte el.

Derzsy Péter azt mondta: a halálos késelés egy véletlen verekedésből alakult ki. Adataik szerint Marian Cozma nem provokált, ő és társai csak a támadásokra reagáltak. Az előzetes letartóztatásban lévő Németh Győző ügyvédje a Magyar Nemzetnek azt mondta: ugyanaz a személy gyilkolhatta meg Cozmát és sebesítette meg társát, Ivan Pesicset.

A jogász azt állítja: ha a rendőrség nem arra törekedett volna, hogy más bűncselekményeket is a gyanúsítottakra bizonyítson, a Cozma-ügy nyomozását már rég lezárhatták volna. Az MKB Veszprém kézilabdázóját, Marian Cozmát február 8-án hajnalban szúrták le a veszprémi Patróta lokál előtt. A segítségére siető Zarko Sesum szerb és Ivan Pesic horvát válogatott kézilabdázót életveszélyesen megsebesítették.

Olvasóink írták

  • 16. oziris 2009. szeptember 04. 11:01
    „az ügyvédek mind ilyenek. pénzért mindent elvállalnak.
    nincs becsületük, sem lelkiismeretük.”
  • 15. okostojas007 2009. augusztus 15. 13:57
    „németh győző ügyvédje ...
    van olyan ügyvéd mo-n aki ezt elvállalta ........
    ha ügyvéd lennék szégyeleném a foglalkozásomat ........”
  • 14. tódi 2009. augusztus 15. 13:42
    „Biztos nem mediterránok , hanem ufók - a nagy fekete terepjárójukkal.”
  • 13. Reális 2009. augusztus 15. 12:42
    „Hát ez felháborító,hogy egy bizonyos kisebbség miatt nem lehet nyugodtan élni!”
  • 12. lótusz 2009. augusztus 15. 11:08
    „miért nem egy egész oldalas cikk. bár úgyis tudjuk kik ezek. legyenek átkozottak aki cozmát leszúrta vele az élen”
  • 11. gamergabor 2009. augusztus 14. 21:39
    „9. igazad van
    ha megvonnák azt a rengeteg segélyt meg egyebet amit adtak nekik akkor lehet elöbbre lennénk”
  • 10. Totyis 2009. augusztus 14. 20:37
    „Én is. Biztos hogy nem fehér ember!”
  • 9. LiamDevlin 2009. augusztus 14. 17:45
    „Most olvasom egy másik portálon, hogy a Tűzoltóságtól elvonnak 2 milliárdot és ez a jövő év elején már veszélyeztetni fogja a munkájuk ellátását!!!
    Hát, hogy is van ez???
    Gazdasági válság van, embereket küldenek el a munkahelyükről, a mikró és kisvállalkozások csődbe mennek mert nem támogatja meg őket az állam (merthogy nincs rá pénz), kórházakat zárnak be(költségkímélés címén), mindenhol elvonások, megszorítások.....
    ÉS!!! Itt van nekünk kb. 800000-1000000 olyan a többitől jól elkülöníthető "állampolgárunk" akinek legalább 90%-a munkanélküli, legalább 80%-a sohasem dolgozott és a 14 éven felüliekből kb. 70%-a büntetett előéletű.... Nekik ennek ellenére megjár minden????!!! Mert odaadják nekik ezt ne feledjük!!!
    Véleményem szerint ha csak azoktól elvennék a segélyt, és csak azok ellen indítanának vagyonosodási eljárást akiknek az elmúlt 10(!!!) évben nem volt hivatalos, bejelentett munkahelyük már előbbre tartana ez az ország!!!! és ez nem rasszista intézkedés mert biztos beleesne színtiszta magyar is. Kb. 1000-ből 1.....”
  • 8. janika 2009. augusztus 14. 17:08
    „Vajon 80 évre titkosítják a nevét ennek,mint más bűncselekményeknek is?”
  • 7. hunnia81 2009. augusztus 14. 16:18
    „Megvan a tettes!Adjunk a családjának gyorsan valami segélyt mert a családfő megrohad a sitten.Magyarországon ez úgyís divat.”
  • 6. HunLaci 2009. augusztus 14. 16:03
    „Itt minden hozzászólónak teljesen igaza van!
    Csak az a baj,hogy akik tudnának a millcsis csigók ellen tenni valamit,azok nem olvassák a hozzászólásokat.
    Be vannak szarva ezektől a szemét gyilkosoktól.
    Ki kell menni hozzájuk,aztán ha nem tudja bebizonyítani,hogy miből van a Merci meg a többi pénzért vehető
    cucc,akkor elárverezni.
    Nem ám a deviza hiteleseket baszogatni,akik elvesztették a munkájukat!
    Ezek sose melóztak!Akkor meg?

    De ki menjen ki?
    Van ebben az országban annyi bátor rendőr mint az állat!2006-ban legalábbis nagyon bátran lőték a Magyart
    B.pesten!Vagy nem?”
  • 5. tomweaver 2009. augusztus 14. 16:02
    „Fel nem tudom fogni miert kellett ehhez fel ev...!?”
  • 4. soproniarc 2009. augusztus 14. 14:51
    „Tapmancs teljes mértékben igazad van, csak az a baj, hogy erre várhatunk... A rendőrség is inkább azokat szivatja, akivel megtehetik, mert fél a törvénytől. Az olyanokat mint a Marian Cozma gyilkosai, még igazoltatni sem mernék. Ez Magyarország 2009-ben.”
  • 3. csd 2009. augusztus 14. 13:46
    „"Szíven szúrt ország" c. film”
  • 2. Freddy01 2009. augusztus 14. 13:38
    „Oda nincs apeh-os, aki bemerné tenni a lábát, az biztos, de még rendőrrel sem....
    Birkáknak itt vagyunk mi....”
  • 1. Tapmancs 2009. augusztus 14. 13:22
    „Nagyon jó, csak az a baj hogy az enyingi bűnbanda többi tagja ezután is zavartalanul szedheti a bodzát. Nagyon meg kéne vizsgálni hogy a giccses cigánypaloták tulajdonosai miből szedték össze a pénzüket, és hogy abból mennyi adót (haha:)) fizettek be.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fekete az esélyes a távlovas vb-n

Szeptember 5-6-án FEI Junior Távlovas Világbajnokságot rendeznek Bábolnán. Két győri vonatkozása is… Tovább olvasom