Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Civil jogvédők: sikeresen támadható a kampányszabály

A szervezetek szerint a kormánypártok szándéka egyértelmű: "a politikai verseny és politikai szólás korlátozása, vagyis a rivális pártok kiszorítása a nyilvánosságból".
Civil jogvédők szerint a pártok sikerrel támadhatják meg a nemzetközi bíróság előtt a demokratikus nyilvánosságot korlátozó, alaptörvénybe is foglalt kampányszabályt.

Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közös közleményben azt írta, strasbourgi mintakérelmet készítettek "a kampányszabályozás által sújtott pártoknak", hogy azok "a politikai hirdetések elfogadhatatlan korlátozása miatt" a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhassanak.

Az indítvány szerint a mostani szabályozás és gyakorlat sérti a pártoknak az Emberi Jogok Európai Egyezményben garantált véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát, és mivel Magyarországon nem lehet vele szemben fellépni, sérül a hatékony jogorvoslathoz fűződő jog, valamint az előállt helyzet ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával is - olvasható a közleményben.

A civil szervezetek szerint a kormánypártok szándéka egyértelmű: "a politikai verseny és politikai szólás korlátozása, vagyis a rivális pártok kiszorítása a nyilvánosságból".

Mint írták, a kereskedelmi tévék és rádiók az alaptörvény ötödik módosítása miatt nem kérhetnek és fogadhatnak el pénzt a reklámidejükben közzétett párthirdetésekért. A reklámokból élő csatornák úgy is határozhattak, hogy egyáltalán nem kívánnak kampányreklámokat közölni. Miként az várható volt, így is történt: az erre nyitva álló határidő lejártáig, február 15-ig egyik országos médium sem jelezte, hogy ingyenesen hajlandók hirdetéseket közzétenni.

A civil szervezetek szerint az előállt helyzet tehát megfelel annak, amelyet a korábbi törvényi szabályozás értékelésekor az Alkotmánybíróság és a Velencei Bizottság is visszásnak talált: egyedül a kis nézettségű és hallgatottságú közszolgálati tévékben és rádiókban lesznek majd kampányhirdetések.

Jogilag a pártoknak ugyan lenne lehetőségük a közszolgálati médián kívül is megjelenni, ám ténylegesen nincsen. Márpedig - mint ahogy azt az Alkotmánybíróság 2008-ban kimondta - a pártoknak a népakarat kialakításában betöltött szerepéhez hozzátartozik az, hogy tevékenységüket nyilvános hirdetés útján ismertessék és népszerűsítsék - olvasható a közleményben.

Emellett a szabad politikai vita elemi feltétele a szabad választásoknak, hiszen a polgárok is ennek alapján tájékozódnak és hozzák meg a szavazatukra vonatkozó döntéseiket. A Velencei Bizottság is arra figyelmeztetett, hogy a politikai hirdetések korlátozására az európai demokráciákban csak igen erős indokok mellett van lehetőség - írták.

"Ilyenek viszont nincsenek, mert a kormánynak az a magyarázata, hogy mindez a pártok esélyegyenlőséget biztosítaná és a választók döntését szolgálná, egyszerű blöff csupán" - áll a civil jogvédők közleményében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megalakult a Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara

A kamara a tervek szerint magas szinten járul majd hozzá a két ország bilaterális kereskedelmének… Tovább olvasom