Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Cionistának nevezte magát az egykori nyilas

Egy ausztrál lap szerint a Melbourne-ben élő, népirtással gyanúsított Polgár Lajos elismerte, hogy a Nyilaskeresztes Párt magas rangú vezetője volt, de továbbra is ártatlanságát hangoztatja.
A holokauszt áldozatai elleni bűntetteket vizsgáló Simon Wiesenthal Központ azzal vádolja Polgárt, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjaként számos magyar zsidó sorsát érintő döntést hozott, s feltehetően gyilkosságok és üldözések részese volt. Polgár korábban tagadta, hogy vezető szerepet töltött volna be a Nyilaskeresztes Pártban, amely a háború utolsó éveiben 80 ezer magyar zsidót küldött Auschwitzba, zsidókat gyilkolt és kínzott meg Budapesten 1944-ben és 1945-ben, csak annyit ismert el, hogy az egyik magas rangú nyilaskeresztes pártvezető, a háborús bűnök miatt később kivégzett Gera József titkáraként dolgozott.

Az ausztrál lapnak nyilatkozva Polgár szerdán azonban közölte: "Igen, (a párt) vezetője voltam. Csak két hónapig, Budapesten." Polgár felesége a lap szerint azt is elmondta, hogy a Nyilaskeresztes Párt székházában, az Andrássy úti Hűség Házában találkozott Polgárral. "Ő volt a parancsnok és én voltam a titkárnője" - mondta az asszony.

Polgár szerdán elismerte azt is, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjai zsidókat fogdostak össze és gyilkoltak meg Budapesten 1944-ben és 1945-ben, de ez a vezetők, például az ő tudta nélkül történt. "Nekem semmi közöm zsidók meggyilkolásához. Ártatlan vagyok, teljesen ártatlan. Soha nem bántottam sem zsidót, sem mást" - idézte Polgár szavait az ausztrál lap. Polgár szerint a nyilaskeresztesek tevékenysége "kegyetlenkedés" volt, egyes zsidókat alsóbbrendű embereknek tekintettek. "A párt meg akart szabadulni a zsidóktól, de ennek csak egy lehetséges módja volt, ha eltávolítják őket.

A legnagyobb gond - mondta az újság szerint Polgár - az volt, hogy nem volt igazi hazájuk, ahova elküldhették volna őket. Polgár szerint a Nyilaskeresztes Párt nem antiszemita, hanem cionista volt. "Az volt az elgondolás, hogy gettóban helyezik el őket ... ahol védelem alatt lesznek. A háború után békésen visszaküldték volna őket Palesztinába. A szó nemes értelmében én cionista vagyok. A cionisták hazát akarnak a zsidóknak"- állította a lap szerint Polgár.

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisalföld-exkluzív Törökországból

Tovább olvasom