Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Cigiért és nápolyiért verték meg súlyosan az idős férfit

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy hatvanéves nyugdíjas, akit még csütörtökön támadtak meg a Borsod megyei Járdánházán; az elkövetőket alig huszonnégy óra alatt elfogták - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség hétfőn.
Életveszélyt okozó testi sértés és rablás bűntette miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben - közölte Dobi Tamás, a főkapitányság helyettes szóvivője.

Az eddigi adatok szerint a helyi férfitól pár ezer forintot, két doboz cigarettát és két csomag nápolyit vittek el. A másnap reggel megtalált sértett súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

A nyomozás során felfigyeltek két férfira és egy nőre, akik elkövethették a bűncselekményt. Egyikük láthatta, hogy nagyobb összegű készpénz van a nyugdíjasnál, aki vásárlás után hazaindult. Néhány méter után leütötték, elvették értékeit, majd egy félreeső területre vonszolták - ismertette Dobi Tamás.

A tanúvallomások és a gyanúsítottaknál tartott házkutatás eredményeként a rendőrség a 23 éves férfit, a 31 éves nőt és a 16 éves fiatalembert bűnügyi őrizetbe vette, a bíróság pedig hétfőn elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Mindhárom gyanúsított büntetett előéletű. A 31 éves nő egyebek mellett azért, mert korábban ellopta a jelenlegi ügy sértettjének bankkártyáját, és jogosulatlanul használta azt. A nyugdíjas akkor feljelentést tett, a rendőrség elfogta a tettest, akit a bíróság pénzbüntetésre ítélt.

Olvasóink írták

  • 3. Kami45 2009. november 16. 21:30
    „Ők nem lehettek, olyat ők nem csinálnak!!!!!”
  • 2. kefefejű 2009. november 16. 14:24
    „CIGÁÁÁÁÁÁÁÁNY!”
  • 1. jánosi 2009. november 16. 14:20
    „Érdeklődöm, vajon kik lehettek ? Csak nem ...............”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három forinttal olcsóbbak lesznek az üzemanyagok

Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán… Tovább olvasom