Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Cigarettacsempészeket értek tetten Dunaharasztiban

Több mint 18 millió szál, összesen 728 millió forint értékű cigaretta kamionba pakolásán értek tetten három magyar és három ukrán férfit.
Több mint 18 millió szál, összesen 728 millió forint értékű magyar és közösségi adójegy nélküli cigaretta kamionba pakolásán értek tetten három magyar és három ukrán férfit Dunaharasztiban - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfő reggel az MTI-t.

A közlemény szerint a NAV bevetési főigazgatóságának járőrei éppen akkor értek a Pest megyei város egyik raktárához, amikor a hat férfi egy gerendákat szállító kamion rakterében kialakított rejtekhelyre igyekezett bepakolni a cigarettát. Az egyik elkövető a rajtaütéskor az ablakon át próbált elmenekülni, de elfogták.

A pénzügyi nyomozók a kamion rakterében elrejtve 165, a raktárban pedig további 1646 úgynevezett mesterkartonnyi, különböző márkájú cigarettát találtak. Az árut lefoglalták, a három magyar és három ukrán férfit őrizetbe vették, majd az illetékes főügyészség indítványa alapján előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük nyomozás - írta közleményében a NAV.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: Magyarországot érdekli az izraeli földgáz

˝Az izraeli földgáz segíthet oldani Magyarország függését az orosz energiahordozóktól.˝ Tovább olvasom