Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Buszrongálók Szombathelyen

A bontásra váró, illetve jó néhány forgalomban lévő jármű ablakait betörték, ezzel kb. 1 millió forint kárt okoztak.

Szeptember 14-én érkezett a bejelentés a szombathelyi ügyeletre, hogy ismeretlenek a helyi volán társaság telephelyén több buszt is megrongáltak.

A bontásra váró, illetve jó néhány forgalomban lévő jármű ablakait betörték, ezzel kb. 1 millió forint kárt okoztak. Ezt követően még a múlt héten még egyszer „akcióba" léptek, ekkor szintén több használatban lévő parkoló buszt megrongáltak, majd szeptember 18-án, pénteken sikerült elfogni a rongálókat.



A volánosok már várták a tetteseket, amikor pedig a közeli szeméttelepm kerítésénél kövekkel, csúzlival megjelentek, majd dobálni és lőnimkezdtek, már érkeztek is a szombathelyi járőrök.

Három fiatalkorú és egy gyerekkorú fiút fogtak el, majd kihallgatásram beszállították őket a kapitányságra. A három szombathelyi és egy nemesbödi fiú alkotta társaság nem tudott magyarázatot adni tettükre, csupán a balhé kedvéért csinálták. Ezt igazolhatja az is, hogy egyikük a múlt héten iskolájában el is dicsekedett osztálytársainak tettével.



Az ügy vizsgálatát a Szombathelyi Rendőrkapitányság bűnügyi készenléti alosztálya folytatja rongálás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt - közölte a Vas megyei rendőr-főkapitányság sajtó ügyeletese.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trükkös autókereskedők: Irányított hitelek

Egyes autókereskedő vállalkozók "irányított" hiteleket vezettek be a piacon, vagyis a listaárnál… Tovább olvasom